Fejér László - Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)

Bevezetés

Az óbecsei vizsgálatokat HAJÓS azzal a következtetéssel zárta le, hogy ,,símafalú vízfolyásokban a mi elfogadott és használni szokott eszközeinkkel és módszereinkkel a víztömeget ±1,5% és —3% között váltakozó pontossággal szoktuk megmérni," ill. „még nagyobb gonddal és áldozatokkal hajtván végre a tanulmányméréseket, még ennél is kisebb értékre szoríthatnók le a pontatlanság fokát". Jóval később (1913-ban) azonban újból felvetődött a Vízrajzi Osztály vízsebességméréseinek, vízhozam megállapításainak pontossága ill. használhatósága.

190 FEKETE Zsigmond a Tiszán végzett tömegszámításokat úgy értékelte, hogy azok egy részének már csak statisztikai értéke van, mert „a Tisza folyó szabályozásában megállapodás még nincsen és jó ideig nem is lesz, mert a mederfejlődés s részint [a] régi kanyarok elzárása, . . . [az] öblözetnek a hullámterekről kirekesztése stb. a folyó vízállásait és ezzel együtt a mp. [másodpercnyi] vízmennyiségét is folyvást módosítják." FEKETE Zsigmond, aki egyébként 1904 és 1914 között maga is a Vízrajzi Osztály főnöke volt, sok tekintetben nem értett egyet az Osztály régi módszereivel, hangoztatva, hogy az eredmények — bár sok „eddig még homályos kérdésre világosságot vetni képesek" a fentebb említett okok miatt „megrostálandók".