Erdő és víz (Erdészeti és Faipari Egyetem, Sopron, 1980)
6. Dr. Járó Zoltán: Intercepció a gödöllői kultúrerdei ökoszisztémákban
JÁRÓ ZOLTÁN INTERCEPCIÓ A GÖDÖLLŐI KULTURERDEI ÖKOSZISZTÉMÁBAN Az ökológiai rendszerek vízmérlegének meghatározására világszerte széles körű vizsgálatok folynak. A vízgyűjtők, tájak vagy országok vízkészletgazdálkodását az összetevők vízmérlegének ismerete nélkül tervezni, befolyásolni, irányítani nem lehet. A vízmérlegben az erdő szerepe az arid és humid tájakban egyaránt döntő. Hazánkban a növénytermesztés limitálója a víz, és különösen érvényes ez az erdőre. Természeti adottságaink a semiarid erdősztyeppet éppúgy magukba foglalják, mint a humid tájak bükköseit, gyertyános-tölgyeseit. Már erdész ökológus elődeink is hangsúlyozták, hogy a fafaj megválasztás, az állományok növekedése a termőhely vízgazdálkodásától függ. Ez a felismerés ma már gyakorlat (vízgazdálkodási fok). Ennek ellenére a hazai erdők vízfelhasználásáról, vízmérlegéről alig rendelkezünk adatokkal. A táj és ezen belül az erdő vízmérlegében döntő a bevétel, ami közvetlenül vagy közvetve a csapadékból származik. A csapadék mennyisége és eloszlása szabja meg az erdő össeztételét és hozamát; ugyanakkor az erdő összetétele, állapota alapvetően befolyásolja, ha nem is a csapadék mennyiségét, de a hasznosulás mértékét. A lehulló csapadék a lombkoronán keresztül jut az avartakaróra, szivárog a talajba és a gyökéren keresztül hasznosítják az erdő növényei. A csapadék egy jelentős része az erdő koronáján marad, onnan elpárolog, ill. egy jelentéktelen, ma még nem ismert részét a levelek felhasználják. Az erdei ökoszisztémák csapadék visszatartásánka (intercepció) ismerete nélkül vízmérleget készíteni, a vízkészlettel gazdálkodni nem lehet. A csapadékvisszatartással külföldön már száz éve foglalkoznak és az ökológiai kutatások fellendülése óta rendszeres mérések folynak világszerte. Ezekben a kutatásokban az erdészek mindenkor úttörőek voltak. (Ebermayer (1873) az első erdei ökoszisztéma kutató szerint az 50 éves lucos csapadékvisszatartása 23 %, a bükkösé 17 %, az erdeifenyvesé 33 %. A sok közül Eidmann (1954) munkásságát kell kiemelni, aki a lucosok és bükkösök vízháztartásának vizsgálatával az erdésztei hidrológiai kutatást tette teljessé. 36
