Eggelsmann, Rudolf: Talajcsövezés (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1987)

1. Általában a talajcsövezésről (bevezetés)

A sok emberi beavatkozás megváltoztatta a környezetünket. Kultúrkörnye- zetben élünk, amely ugyan már nem az ősi, de még természetes. Ezt a környezetet évszázadok folyamán lassanként hozta létre az ember. A természethez való visszatérés olyan sűrűnlakott és iparosodott országban, mint az NSZK csak kivételes esetben jöhet szóba. Az elkövetkezőkben a talajcsöve- zési eljárásokat olyan szempontból is meg kell vizsgálnunk, hogy milyen környezeti hatásokat válthatnak ki (1.2. ábra).

A víztelenítés nemcsak a mezőgazdaságot, hanem a településeket, az ipar-, az üdülő- és a sporttelepeket, a közlekedési létesítményeket is védi, azaz életteret teremt az ember részére.

1970 óta új szövetségi és tartományi törvények szabályozzzák a természet és a táj védelmét. Tilos megőrzésre érdemes vízi élőhelyeket, pl.: megműveletlen lápokat, tavakat, kis vizeket, láp- és ártéri erdőket vízteleníteni. A talajvíztől függő, természetes vagy természetközeli tájrészeken a táj- és természetvédelemé az elsőség. Amennyiben ilyen területek közelében felmerül a talajcsövezés szükségessége, akkor hidrológiai védőkörzetet kell kialakítani (1. a 7.1. alfejezet). A lápokat a 7.3.1. pont tárgyalja.

A talajcsövezett területen a következő talajtani és hidrológiai szempontok lehetnek ökológiailag meghatározók (1. az 1.2. ábrát):

— a fokozott gyökérnövekedés javítja a talajszerkezetet;

— az átszellőzött talajban a megkívánt oxidációs folyamat erősödik a redukció helyett;

1.5. A talajcsövezés környezeti (ökológiai) szempontjai

1.2. ábra. Adott helyszín környezeti hatásai

22