Dunka Sándor: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (Vízügyi Történeti Füzetek 14. Budapest, 1996)

HALÁSZAT A HORTOBÁGYON. A MESTERSÉGES HALTENYÉSZTÉS TÖRTÉNETE

HALÁSZAT A HORTOBÁGYON. A MESTERSÉGES HALTENYÉSZTÉS TÖRTÉNETE A Hortobágy-medence honfoglalás utáni betelepülésében kétségtelenül nagy szerepe volt a vízfolyások és tavak halbőségének. Főképpen ezek mellett a vizek mellett halásztak, de készítettek mesterséges halastavakat is. Igen sok elrekesztés magában a folyóban készült. A folyók vizét alkalmatos helyen elgátolták, zsilippel látták el, sokszor malmot is építettek rá, amely a fölös vízzel dolgozott. Hermann Ottó szerint hazánkban az Árpád-korban mintegy 3-4 ezer halastó volt.

87 A folyók árterein kialakult a halgazdálkodásnak egy sajátos formája. A vízfolyások medrét kísérő természetes hátakat átvágták, s ezeken a fokokon lehetővé tették kisebb tavaszi árvizek esetén is a víz áramlását a folyó árterére. Ezzel elérték azt, hogy az ártéren levő holtágak, tavak, mocsarak, rétek frissvíz utánpótlást kaptak. Sokszor-átvágva a csatornák útjába eső magaslatokat is, — a folyótól többszáz méterre elvezették a folyó vizét. Apadáskor a vizet visszavezették a mederbe, a fokoknál készített rekeszeken pedig megakadályozták a nagyobb halak visszajutását a folyóba, s az ártéren maradt halakat a környék parasztjai húzóhálókkal, kerítőhálókkal, emelőhálókkal, vejszékkel lehalászták.

88 Amikor pedig nagy árvizek voltak, nem volt szükség a folyóhátak átvágására sem, a víz a fokokon enélkül is kiáradt, apadáskor azonban szükséges volt ekkor is a visszaáramló víz elgátolása, s amikor az ártéren maradt halak megnőttek, kezdődhetett a lehalászás. A lakosság a legegyszerűbb eszközökkel is halászott. A szegényebb halász a kisebb folyókon, ereken gátakat emelt, ezeken bizonyos távolságban vészeket hagyott, s a vészeken áthaladó halakat fáskosárral megfogta.

89 A vészek (vejszék) nádból, vagy vesszőből készültek. Halásztak versével, - rekesztessél, - melyet ritkán mozgó halászattal kötöttek össze, - de halásztak szigonnyal, borítással, lepihálóval és vetőhálóval. A versét áradásos partokon és elnádasodott vadvizekben rakták le. Averse anyagát is a környezet szolgáltatta. Rekesztőhalászatnái a kisvizeket őrhálóval elrekesztették, s az őrhálótól távol, de azzal szemközt két-két ember meghúzta a nagyhálót. A halak lassan a vontatóhálónak úsztak. Mikor elértek a lerögzített hálóhoz akkor összekötötték az őrhálóval és a két hálót áthúzták a másik partra. (15. ábra). A lepihálóval való halászás a borítóhalászat egyik módja volt. A meglepett halra, - különösen ősszel, amikor a ponty nagy csapatokban járt. — a tapogatót rácsapták, s a hálóban rekedt halat felül kiszedték. A cégek (zege, zeege) szilárd alkotású halfogók voltak. (Ebből származik a csege szavunk). A cége a rekesztésnek olyan módja volt, amikor a halász gerendával fogta át a folyót, husángokból növényszerű verést illesztett hozzá, kaput hagyott rajta, s ezen a ponton helyezte el a zsák alakú hálót, vagy a vesszőből font bocskorvarsát.

90 Télen a folyó jegén léket vágtak, s vagy kézzel dobták ki a lékre ment halat, vagy szákkal emelték ki. A szák a legegyszerűbb kiemelő háló volt, tulajdonképpen egy villaalakú rúd, melyre szakot kötöttek. Fejlettebb formája volt a merettyű. Többféle emelőhálót használtak. (16. ábra). Az ütőhalászat legprimitívebb formája az volt, amikor egy életlen vaskalapáccsal, - a „koppantóvaf - fejbe ütötték a jégre vágott lékre kihúzódott legnagyobb halat, s utána, - míg el nem tűnt a víz alatt, - a merettyűvel kiemelték. A nagyobb folyókon nagyhálóval halásztak. Nagyhálóval télen még a jég alatt is halásztak. A csikasz a csíkkassal, vagy csíkkosárral (17. ábra) halászott, mely vesszőből font úrna-alakú kas volt egy versékkel. Lápmetszővel, vagy lápvágóval átvágta a láp felső részén úszó tőzeg felszínét, s az így keletkezett lápi kútba belehelyezte a csíkkast. Alkalmazták a halászásnak egy igen brutális módját is. Amikor a kisvizek a nyár