Dunka Sándor: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (Vízügyi Történeti Füzetek 14. Budapest, 1996)
A VÍZ VISSZAJUTTATÁSA A HORTOBÁGY-MEDENCÉBE
sor. A főcsatorna három bögére osztva biztosítja a vízellátáshoz szükséges vízszinteket. Ezt követően folyamatosan épült ki a ma is meglévő öntözőrendszer. 1963-ban kezdődött a 70 km hosszú Nyugati-főcsatorna (ebből 27 km az első világháború alatt épített Halastói tápcsatorna) kivitelezése, melyet 1965. december 30-án helyeztek üzembe. A Nyugati-főcsatorna is három bögére oszlik. A két főcsatorna a medence jellegű Hortobágy két peremén épült ki, így a terület vízellátását túlnyomórészt gravitációs úton tudják biztosítani. (11. ábra). A Tiszából jelenleg kivehető 57,5 m 3 /s vízmennyiségből 45 m 3 /s a Keleti-főcsatornán, 12,5 m 3 /s pedig a Nyugati-főcsatornán kerül felhasználásra, ill. továbbvezetésre. A tiszalöki öntözőrendszerben napjainkig 360 km öntözőcsatorna, 317 km szivárgó és lecsapoló csatorna épült ki az öntözőcsatornákhoz kapcsolódva. Ezenkívül 695 km öntözővizet szállító belvízcsatorna kapcsolódik a vízszolgáltatáshoz, tehát összesen 1055 km csatornahálózat biztosítja a rendszer tervszerű vízszolgáltatásának és üzemelésének rendjét. A napi csúcsvízigények biztosítása érdekében két tározó, - a K-V és a K-XI tározó-épült összesen 1197 ha területen, a két tározóban együtt 15,8 millió m 3 víz tárolható. A K-V tározó egyik.tóegysége halastóként is üzemel. 49 Az 1937. évi XX. tc. alapján a tiszalöki rendszerben 200 ezer kh területet terveztek öntözni Ezt az elképzelést később 140 ezer kh (80 565 ha) öntözésére és 17 ezer kh (9783 ha) halastó vízellátására módosították. Az öntözőrendszer kezdeti betelepítési szakaszában a kedvező állami támogatások igénybevételével sok rizstelep létesült, s 1965-ben 12 200 ha volt a berendezett rizstelep területe. A rizstermelés sikertelensége miatt ez a terület 1979-re már 6800 kh-ra, egy év múlva pedig 1600 kh-ra csökkent. A tervezett 80 565 ha öntözőterületből összesen 58 900 ha (73%) épült ki, de a ténylegesen öntözött terület 1979-re már 44 300 ha-ra (55%) csökkent, 1980-ban pedig 28 600 ha-ra (35%). A csökkenésnek elsősorban közgazdasági okai voltak. Ekkor szűnt meg az öntözőtelepek építésének állami támogatása, ekkor emelték fel a vízdíjakat, s többszörösére emelkedett az öntözőberendezések ára is. A politikai és a társadalmi helyzet változásának gazdasági hatása élesen megmutatkozott a tiszalöki öntözőrendszerben is. 1937-ben a rendszert a közép- és a nagybirtok öntözésére tervezték. A Hortobágy puszta öntözését pedig az állattenyésztés biztonsága érdekében tartották fontosnak. Aztán bekövetkezett a mezőgazdaság kollektivizálása, a birtoknagyságok többszöri változtatásával (előbb egy településen több üzem működött, majd ezek összevonásával a szocialista nagyüzemek kialakítása módosította az üzemi táblák nagyságát). Ezzel együttjárt a mezőgazdasági munkaerő elvándorlása az iparba. A munkaerőhiányt csak drága öntözőberendezések üzemeltetésével lehetett pótolni. A Hortobágy puszta jelentős részét is felszántották, s mezőgazdasági termelést próbáltak rajta folytatni. 1990-ben megkezdődött a nagyüzemek felaprózódása, s az iparban bekövetkezett hanyatlás miatt a korábbi mezőgazdasági lakosság részleges visszaáramlása a kisebb településekre. Ekkor már szinte lehetetlenné vált a drága öntözőberendezések üzemeltetése, a munkaigényes hordozható berendezések pedig ekkorra már eltűntek. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy az állandó változás miatt az öntözővíz hasznosítás feltételrendszere a mezőgazdasági üzemek felkészültségének hiánya miatt nem valósult meg. Emiatt aztán a víz jelenléte a mezőgazdasági termelés színvonalában eddig nem eredményezett jelentős változást. Elmaradt a tervezett tározók kiépítése is, ami különösen tenyészidőszakban biztosíthatott volna természetes vízpótlást az öntözőtelepeknek, s melyek megfelelő utántöltéssel halastavakként is kitűnően hasznosíthatók lettek volna. De elmaradt az eredetileg hajózó főcsatornáknak tervezett Keleti- és Nyugati-főcsa-
