Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

A régi Berettyó vízgyűjtője a szabályozás előtt

szabályozása, 1854-re megépítették a Tiszadob-Polgár közötti 15 448 fm hosszú töltést. Ezt követte a Polgár-Tarján közötti 10 154 fm hosszú szakasz, majd a Tarján-Csege közötti 26 384 fm hosszú töltés, végül 1858-ban a Csege-Füred közötti 25 077 fm hosszú gát és a Dob-Urkomi 4361 fm hosszú töltésvonal kiépítése. Ezzel a Tisza nagyvizei ki lettek zárva a medencéből. Addig azonban a Tisza nagy áradásai akadálytalanul öntötték el a Hortobágy medencét, így 1730-ban, 1746-ban, 1750-ben, 1816-ban, 1830-ban, 1844-ben és 1845-ben. A töltések megépítése után még két alkalommal (1855-ben és 1888-ban) tört át a Tisza árja a gátakon és árasztotta el Hortobágy medencét. A töltések megépítésével tehát 1858-ra a Tisza nagyvizeit kizárták a Hortobágy medencéjéből. Amikor pedig 1865-re megépült a Berettyó nagy csatornája Bakonszeg és Szeghalom között, már a Berettyó sem táplálta Sárrétjét, így ez is szárazra került, s meg lehetett kezdeni a szántóföldi művelést. A csapadékos években azonban a belvizek az árvizekhez hasonló veszélyt jelentettek Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Karcag, Kunmadaras és Püspökladány határára. Az előbb már említett 1888-as árvíz a Hortobágy medencéjében 87 000 ha-t öntött el, ami nem sokkal volt több az 1879. évi belvíznél, amikor 59 000 ha került víz alá. A belvizek elleni védekezés gondolata már az 1860-as években - az ármentesítések első időszakában - felmerült, de az árvédelmi művek kiépítési költségeitől roskadozó társulatok a belvízi munkákról ekkor még hallani sem akartak. Pedig a területen gazdálkodó birtokosoknak teljesen egyre ment, hogy árvíz, vagy belvíz borítja szántóföldjüket. Jóllehet, hogy a társulatok addig az árvízmentesítés érdekében jöttek létre, nyilvánvaló volt, hogy a belvízrendezést is csak társulati úton lehet megvalósítani. Annál is inkább, mert a belvizek döntő mértékben a folyók töltések közé szorításával keletkeztek. A terület belvizektől való mentesítésében öt társulat volt érdekelt: Az Alsószabolcsi Tiszai Armentesítő Társulat, a Berettyó-Sátréti Szabályozási Társulat, a Középtiszai Armentesítő Társulat, a Mezőtúr-Mesterszállási Armentesítő és Belvízszabályozó Társulat és az Ivánfenéki Armentesítő és Belvízszabályozó Társulat. Mivel a társulatok működési területének határait az 1881. LII. tc. alapján a közmunka és közlekedési miniszter állapította meg, ezért mind az öt társulat érintett volt a terület belvizeinek rendezésében. Az adott területek határát a Hortobágy, valamint a korábbi Berettyó alsó szakaszának szabályozása által lehetett a belvizektől megmenteni. Az 1863-as aszály után ugyan Herrich Károly készített olyan tervet, mely a Tiszát a Körösökkel összekötő csatornán keresztül a kártékony belvizeket a Körösbe vezette volna, de ennek a tervnek a megvalósítására sem került sor. Az 1870-es csapadékos évek azonban halaszthatatlanná tették a belvízrendezés megvalósítását. A Berettyó legnagyobb mellékvize, az Ér - furcsa vízfolyás volt. Reszeghy azt írja róla, hogy „Az Ér vize nem volt mocsár, nem volt csatorna és csekély esésénélfogva nem voltfolyó,