Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
A védekezésről negyven év távlatából
lítottuk egymást közös felvidéki kirándulásunk óta - indulj Debrecenbe, jelentkezz a védelmi törzsnél, ott a továbbiakra új utasításokat kapsz, s valószínűleg vissza kell térned Szeghalomba! Kb. délután 6 óra tájban érkeztem Debrecenbe, ahol jelentkeztem a Védelmi Törzsnél, Kovács Sándor mérnöknél aki egyébként nagyon jó munkatársam és barátom is volt. Közölte velem, hogy most menjek haza, vegyek magamhoz tiszta ruhát, mert néhány óra múlva valószínűleg új feladatot kapok és vissza kell mennem Szeghalomba. Megvacsoráztam és várva az értem jövő gépkocsira leültem a TV képernyője elé, amely az 1970-es labdarúgó világbajnokság egyik meccsét, az angol-német mérkőzést közvetítette. (Ha jól emlékszem, a németek győztek.) Este 9 órakor megjelent értem az Igazgatóság gépkocsija, s bementem a Védelmi Törzsbe. Ott Kovács Sándortól kaptam az utasítást: azonnal menjek a Mezőgazdasági Akadémiára, ahol 8 db autóbuszba már pakol befelé mintegy négyszáz akadémiai hallgató, akikkel még az éjszaka ki kell mennem Szeghalomba, mert a Berettyó jobb partján nyúlgátat fognak építeni. A kiérkezés nagyon sürgős — tette hozzá - mett az áradó Berettyó vize a jobb parton már a töltéskoronáig ér! Azonnal beültem a személygépkocsiba, s kimentem a Böszörményi úton levő Gazdasági Akadémiára, ahol dr. Bencsik rektor úr már intézte a hallgatók beszállítását, s arról is gondoskodott, hogy minden hallgató kisebb élelmiszet csomagot is kapjon a menzáról. Jelentkeztem nála és közöltem, a hallgatókat én fogom levezetni Szeghalomba. A rektor által rám bízott hallgatók, mintegy négyszáz fiú - elhelyezkedtek az autóbuszokban, és este 10 óra tájban elindultunk a már alvó városból a 47. sz. közúton Szeghalom felé. Elől a személygépkocsival a sofőr és én, utánunk a nyolc autóbusz tömve diákokkal. Berettyóújfaluban megállítottam a konvojt, s bementem a szakaszmérnökségre érdeklődni a jelenlegi helyzetről. Addig annyit tudtam, hogy a Foki-hídnál, s attól valamivel feljebb, a Sebes-Körös jobb parti védtöltése több száz méter hosszon lesuvadt, a töltésnek közel kétharmada elment, s az átszakadástól már csak az imádság tartja. Ugyanezt mondták a szakaszmérnökségen is, s még azt is hozzátették, hogy a töltésről már a védelemvezetés is lemondott, a foki-hídi vízőrálláson már csak egy ember tartózkodik - Tornóczky János technikus - akinek kötelessége jelentést tenni a fejleményekről. Darvas, Csökmö és Újiráz teljes lakosságát, de még az állatokat is kitelepítették. Áll e még a töltés? - kérdeztem. - Eddig még áll! — felelték. - Elindulhatok-e négyszáz emberrel a 47-es úton tovább Szeghalomba? - kérdeztem újra. Nem bíztattak nagyon: - Ha van hozzá bátorságod, a saját felelősségedre, mert lehet, hogy egy félóra múlva szembe találkozol a kiáradt vízzel - válaszolták. A döntés most rajtam múlott. Az utasítás úgy szólt, hogy minél előbb megérkezzünk Szeghalomba. Két lehetőség volt, vagy nekivágunk a legközelebbi úton — a 47-esen - Szeghalomnak, vagy hatalmas kerülővel elindulok Bakonszegen, Bihartordán, Biharnagybajomon és Füzesgyarmaton keresztül Szeghalomba, ami több órás késést jelent, esetleg reggelre érek a védekezés helyére. De még itt is találkozhatok vízzel, mert ha a Berettyó jobb parti töltése időközben elszakad, akkot itt oldalba kaphat a víz. Mobil telefon még nem létezett, tehát a pillanatnyi helyzetről semmit sem tudtam. Döntöttem! Bízzunk a jó szerencsében. Induljunk el a 47-es úton! Azért a lehetőségekhez képest óvatos voltam, az utánam következő buszvezetőnek utasításba adtam, hogy csak félóra múlva indítsa el a konvojt. Azalatt én felderítem a terepet, s ha valami veszélyt látok, visszafordulok, s visszafordítom a többi buszt is. (De hogy mennyi idő alatt tudom megfordítani a nyolc buszt a szűk úton, arról halvány fogalmam sem volt.) Elindultam a személygépkocsival. Közel éjfél volt. Berettyószentmártonban, Furtán és Zsákán még égtek az utcai lámpák, de a kis falusi házak már sötétek voltak. Aludt a falu. Aztán mintegy 10 perc után Dante Poklának borzalmas sötétsége jelent meg előttünk: Egy falu a korom-
