Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

A védekezésről negyven év távlatából

Foki-hídhoz mentem Kovács Sándorral, akkor még fiatal mérnökkel, hogy a helyszínen személyesen tájékozódjunk a vészhelyzetről. A látvány megdöbbentő volt, a tapasztaltakat alig lehet leírni. Fényképek alapján is nehéz megmagyarázni a csodát, hogy azt az egyharmadnyi töltésszelvényt, ami a szikes sárkifolyások után megmaradt, még mi tarthatta össze. A védekezést ugyan a nagy létszámú munkaerő kézi erővel folytatta annak ellenére, hogy a töltés bármelyik pillanatban átszakadhatott volna. Attól féltünk, hogy ez emberéletet követelhet. Intézkedéseink lényege itt már inkább csak az lehetett, hogy a védekezőkre abban hassunk, melyik irányba meneküljenek, ha bekövetkezik a szakadás. Az elöntéssel veszélyeztetett községek lakóit egyébként már az előző napon kitelepítették. Még a világosban visszarepültünk Debrecenbe és feszült izgalommal vártuk mikor csörren a telefon és közlik, hogy a töltés átszakadt. Sajnos hasonló érzést már megismerhettünk a négy évvel azelőtti berettyói jeges árvízkor. Múlt az idő 22-23 óra lett, s még nem szólt a telefon. Már-már kimerültem a fáradságtól, s az emeleti ideiglenes szálláson ruhástól ledőltem egy vaságyra, és csak arra tudtam koncentrálni, mit is lehetne tenni... Ekkor megjelent a képzeletemben az 1966. évi jeges árvízkor látott vésztározó képe, és átvillant egy gondolat: mégis át kellene vágatni a Berettyó töltését, de nem ott, mint szombaton, hanem lejjebb. A 6+000 km-es szelvény körül ezzel talán lehetne valamit enyhíteni a helyzeten. Erősödött bennem, hogy - mint utolsó és egyetlen lehetőséget - vállalnom kell e nagy kockázattal járó töltésátvágást. A gondolattal együtt kételyek is jöttek. Hiszen a kormánybiztos rendelkezése alapján éppen a délelőtt zártuk el azt az átvágást, amit szombaton nyittatott meg. Közben tetőzött az árhullám és most én kezdeményezzek új töltésátvágást? Az ár- és belvízvédelmi szabályzat szerint ez különben is kormánybiztosi hatáskör. Jelen esetben különösen az. A kormánybiztos pedig most nem döntésképes. Idő viszont nincsen a töprengésre, hiszen bármely pillanatban bekövetkezhet a visszafordíthatatlan töltésszakadás, annak beláthatatlan következményeivel együtt. A töltésátvágás kockázata Két fiatalabb mérnök tartózkodott az ügyeleten: Kovács Sándor és Gál Tivadar. Megosztottam velük a gondolatomat és mindjárt kértem, gondolják át ők is, milyen veszélyt rejt magában az általam javasolt helyen egy újabb töltésátvágás. (Azért, hogy körültekintőbben alakíthassák ki véleményüket, előrebocsátottam, hogy a döntés felelősségével nem terhelem őket.) A dolgok átgondolására - Gál Tivadar mérnök visszaemlékezése szerint - 40 percet kaptak. Kemény feladat zuhant rájuk. Megállapították, hogy a Berettyó vízszintje az átvágás helyén még 72 cm-rel magasabb, mint a vésztározó tervezett vízszintje. A leszívást 30-40 cm-re becsülték, ennél nagyobbat csak teméltek. Az átvágás szélességét 50 cm-re javasolták. Úgy látszott ezzel 3-4 nappal megrövidülne a védekezés is. Felhívtam a kormánybiztosi ügyeletet, de mint várható volt, ott nem foglaltak állást. Magánvéleményük szerint a javaslatom nem rossz, de nyomatékkal hangsúlyozták, hogy ez nem hivatalos álláspont. Etősítették, hogy az átvágás elrendelése védelemvezetői hatáskör, pedig tudták, nem az. A kormánybiztosi ügyelet tehát nem tiltotta meg a döntést, viszont udvariasan, de határozottan kitért a kockázat- és felelősségvállalás elől. A megyei párt- és tanácsi vezetők akadékoskodásától tartva a Területi Bizottság összehívására nem gondolhattam, hiszen kézenfekvő lehetett a válaszuk: „várjuk meg a reggelt". No, meg