Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
A régi Berettyó vízgyűjtője a szabályozás előtt
A jelenlegi adatok szerint a Berettyó hossza 204 km, vízgyűjtő területe 6095 km 2 . 1854 és 1865 között alsó szakaszát 46 átvágással 269 km-ről 91 km-re rövidítették, miközben Bakonszeg és Szeghalom között új medret ástak. Ezzel a torkolati szakasz 146 km-ről 32 km-re rövidült. 2 A vízgyűjtő terület határának meghatározása amúgy is igen nehéz. Amint később látni fogjuk, a Berettyó egyik mellékfolyójának forrásvidéke közös volt a Kraszna forrásvidékével. Sokszor megtörtént, hogy a Kraszna és a Szamos nagyvizeit az Ér szállította a Berettyóba, s fordítva, az Ér nagyvizeit pedig a Kraszna a Szamosba és a Tiszába. De megnövelte a Berettyó vizét a Tisza is, mely Tiszabő és Rakamaz közötti balpartján a fokokon kiömlő nagyvizeit a Hortobágy vezette a Berettyó-Sárrétjén keresztül a Berettyóba. Tehát a Berettyó víztömege sokszor meghaladta a vízgyűjtő területén összegyűlt vizek tömegét. Ugyancsak gondot jelent a Berettyó szabályozás előtti vízgyűjtőjének meghatározásában az, hogy a Berettyó és a Sebes-Körös közötti számtalan időszakos és állandó vízfolyást melyik rendszerhez számítjuk? A Kutas vízgyűjtőjébe tartozó vízfolyások, s maga a Kutas is a szabályozás előtt a Sebes-Körös Sárrétjébe ömlött, ma pedig a Kutas főcsatorna és vízgyűjtője a Berettyó vízrendszeréhez tartozik. Ezért nem helyes az a meghatározás, amit a XIX. század első felének mérnökei vallottak, hogy „nagyságrendileg közel azonos vízgyűjtővel rendelkező folyó a Berettyó, valamint a Sebes-, Fekete-, és Fehér-Körös alkotja a Körös rendszert". Amint láttuk, a Berettyó vízgyűjtője a teljes vízgyűjtő közel 42 %-a volt, víztömege meg ennél is jóval magasabb. A szabályozással kétségtelenül egy „más Berettyó", egy „új Berettyó" született. (Kérdés, hogy helyes-e ez a megnevezés? De maradjunk ennél, mely a szabályozás után a nép ajkán is így jelent meg.) A szabályozással azonban nemcsak egy „új Berettyó" született, hanem 5778 km 2 vízgyűjtővel létrejött a 163 km hosszú Hortobágy-Berettyó főcsatorna is, mely a Bucsa alatti régi mederben, majd Ágotától egy 25 km-es ásott mederben folytatja útját napjainkban a Mezőtúri zsilipig. A XX. század elejére a mérnökök irányításával a kubikosok százezrei átalakították a Berettyó folyó vízrendszerét. Lerövidítették a kanyargós folyót, hogy megnöveljék esését, hogy gyorsabban vezethesse le nagyvizeit. Ezzel megteremtette a biztonságos termelés és élet feltételeit. Csak rosszindulatú lehet az a kérdés, hogy „jól tették-e?" A válasz csak az lehet: „Igen!" Nemzedékünk egyik vízügyi vezetője egy megszívlelendő tanácsot sugallt felénk, vízügyesek felé: „Nekünk nemcsak jogunk van beavatkozni a természet rendjébe, hanem kötelességünk az, de kötelességünk is azt magasabb szinten helyreállítani'." Ezt a szemléletet sugározza egy későbbi mérnök egyéniség, a Körös-Berettyó vidék kiváló ismerője és munkása, amikor a század végén azt írja: „A szabályozásokat, a természet rendjébe való beavatkozásokat egy különleges, a természet okozta károkozást mérséklő területfejlesztésnek foghatjuk fel. " Gondolatain átsugárzik a több kritikus árvédekezést átélt felelősség hatása, ugyanakkor a XXI. század iránti optimizmusa, amikor a természeti károkat mérséklő fejlesztésről szól. 2 Magyar Nagylexikon. Bp., 1997.
