Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
III. Az átfogó vízimunkák előkészületei
Utasításának megfelelően készült el 1843- ban „Magyarország esetmérési térképe”, amelyen az addig felmért folyók egységes alapszintre vonatkoztatott adatai szerepelnek. Ettől kezdve a vízrajzi szintezésekből nyert magasságokat VÂ- sÁRHELYl-féle magasságoknak nevezték. A tiszai mérnökök által végzett felmérés során megdöbbentő kép tárult a Főigazgatóság vezetői elé. Ekkor derült ki először, bogy a tiszai árvizek az érintett 18 vármegyében 854 települést veszélyeztethetnek. Ez a feltűnően magas szám sok mindenről árulkodik. Ne higgyük azt, hogy évszázadokkal ezelőtt élt eleink szánt-szándékkal árvíznek kitett helyen akarták tanyáikat, falvaikat felépíteni! Azok legnagyobbrészt egykori szárazulatokon álltak, de a Tisza és mellékfolyóinak vízgyűjtőterületén évszázadokon át végzett erdőirtás és legeltetés következtében fokozatosan növekedett a hegyvidékekről a síkságokra lezúduló eső és hóié mennyisége, s ez - az időjárási változásokkal párosulva - egyre emelkedő árvízszinteket eredményezett. Tudvalévő ugyanis, hogy a hegy- és dombvidékek erdői - a víz egy részét visz- szatartva és felhasználva - késleltetik a csapadékvíz összegyülekezését, lefolyását, valamint aljnövényzetükkel és gyökereikkel gátolják a termőtalaj lesodródását, az eróziót. 58 így azután egykor biztonságosnak tekintett ármentes vidékek is veszélybe kerültek és a szántóföldi gazdálkodás kiszámíthatatlanabbá vált. Nem véletlenül figyelt fel a reformkorban e problémára BESZÉDES József: „Hazánkban folyóink ágyainak irtóztató elzátonyítását nem egyébnek, mint az erdők folyóink partjairól, s völgyek meredek oldalaiból történő kipusztításának lehet tulajdonítani. Nem is leszünk egészen addig mentesek folyóink kártékonyságától, még azok ágyának szabályozása által sem, míg az erdők visz- sza nem ültettetnek kopár kősziklás hegyekbe, vízmosta gödrös völgyoldalakba és buckás szélhordta homokba. ” A korábbiakhoz képest emelkedő árvízszintek és az általuk okozott pusztítások az országgyűlést is tettekre sarkallták. Az 1838-as katasztrofális pesti árvíz és a már említett tiszai vízkárok hatására meghozták az 1840. évi „A Duna és egyéb folyók szabályozásáról” szóló törvényt és bizottságot alakítottak a feladat anyagi és műszaki feltételeinek megvizsgálására. E rövid kitérő után kanyarodjunk vissza a tiszai felmérés históriájához! 1840-ben LÁNYI mérnökei elérték a Tisza máramarosi forrásvidékét, és ezzel befejezték a háromszögelési munkákat, valamint korábbi térképek beillesztését az új háromszögelési rendszerbe. 1841-re NAGY István mérnök elhelyezte az új tiszai vízmércéket, s megkezdték a vízsebesség és vízhozamméréseket. A térképezéssel, a vízhozam- és vízsebességmérésekkel egyidejűleg VÁSÁRHELYI szakmai irányításával folyt a szabályozás előkészítése is, amely 1845-re felgyorsult. Ebben különösen nagy szerepe volt a Tisza 1844. és 1845. évi nagy árvizeinek is. A sürgősségre való tekintettel a mérnöLÁNYI Samud névaláírása
