Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)

I. A szabályozás előtörténete

Báró ORCZY Lőrinc, a Felső-Tisza szabályozásinak királyi biztosa, az átfogó Tisza-szabályozis gondolatának egyik első megfogalmazója

sószállítmányok útja a mederátvágások következtében jelentősen rövidült volna, ami a szállításokkal kapcsolatos költségek csökkentésének lehetőségét csillantotta meg a kamarai tisztviselők szeme előtt. A Tisza, a Szamos és a Maros a faúsztatás (tutajozás) és a sószállítás legfontosabb útvonalai voltak, ezért egyes szakaszaik, illetve mellékfolyóik rendbetételének költségeit a kincstár vállalta magára, ugyanúgy, mint a déli határvidéken a Száva és a Kulpa folyók hajózhatóvá tételét. Ez utóbbi folyón szállító kereskedők például a királynőhöz folyamodtak segítségért, mivel a folyópartokon húzódó hajóvontató utakat helyenként annyira benőtték a bokrok és a fák, hogy azok használata lehetetlennek bizonyult, ráadásul a feliszapolódott folyómederben a

kis vízmélység miatt nem tudtak rendesen hajózni. Kényszerű veszteglésük ideje alatt az általuk szállított gyümölcs mind megromlott.

A helyzet persze más folyóvidékeken sem volt jobb.

A királyi kamara által szorgalmazott szabályozási munkák élére egy-egy kiemelkedő képességű arisztokrata földesurat - mint királyi biztost - állíttatott a magyarországi kormányhatóság, a Helytartótanács. Ilyen királyi biztosi szerepet vállalt gróf KÁROLYI Antal (1774-1785 között) a Szamos és az Ecsedi-láp szabályozása érdekében; a neves költő, báró ORCZY Lőrinc (1774-1782 között) a Bodrog és a Felső-Tisza vizeinek rendezésénél; a Habsburg Birodalom hadmérnök tábornoka, báró VÁY Miklós (1803- 1824 között) a Tisza-völgy szabályozásánál; a Magyar Nemzeti Múzeum és Könyvtár megalapítója, gróf SZÉCHÉNYI Ferenc (1798-tól) a Dráva és a Mura rendezésénél; báró PODMANICZKY József (1810-1816 között), majd gróf ZICHY Ferenc (1816-1825 között) a Sárvíz szabályozásánál stb.

A megindult munkák sikere azonban nem bizonyult tartósnak. Közrejátszott ebben a szükségesnél kevesebb kincstári pénz, az előre nem látott műszaki akadályok és sok esetben az is, hogy az építkezés megtörténte után kevesebb figyelmet fordítottak a fenntartási és fejlesztési munkákra. A Felső-Tiszán például az 1770-es években Záhony és Tokaj között végrehajtott medertisztítások, az Ung, Latorca, Labore folyók vonalában végzett töltésépítések és kiigazítások - a karbantartás hiánya miatt - közel két évtized múltán semmivé lettek.

28