Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)

I. A szabályozás előtörténete

A burgonya megjelenése már a XVIII. század végére tehető. II. JÓZSEF uralkodá­sa alatt (1780-1790) a burgonya vetőgu- móját az elterjesztés érdekében ingyen osztották a termelőknek. Térhódítását a század utolsó szakaszának helyi gabona­hiánya is elősegítette. Igazi elterjedése azonban a napóleoni háborúk idejére esik, amikor már alig volt országrész, ahol termesztésével ne foglalkoztak vol­na. Nem csupán az élelmezésben, hanem az élelmiszeriparban (keményítő, pálinka- főzés stb.) és a takarmányozásban is jól fel tudták használni. Kiváló termőterüle­tei a felvidéki, szlováklakta vármegyék­ben, valamint Szabolcsban és Szatmárban voltak. A kukorica terjedése párhuzamosan zaj­lott le a burgonya népszerűsödésével. Mint az ugar növénye, elsősorban a sze­gényebb paraszti háztartások élelmezésé­ben játszott fontos szerepet, a módosab­bak számára pedig mint takarmánynö­vény foglalt el egyre nagyobb helyet, a vele egyidőben kialakult és elterjedt új állattartási módszerekkel együtt. Ezek voltak ugyanis azok az idők, amikor a legeltető állattartás mellett az istállózó állattenyésztés is kezdett lábrakapni. Ez az új módszer a kukoricát télen is, meg nyáron is - mint zöldtakarmányt és abra­kot - egyaránt jól tudta hasznosítani. így az állattartásban a vízjárta legelők ha­gyományos szerepe egyre inkább csök­kent. A vízárasztásos világ a kezdetektől fogva igazából egyetlen kultúrnövénynek hasz­nált - ez pedig a rizs volt. A déli határőr- vidékeken, kihasználva az ott uralkodó természeti viszonyokat, a beköltöző (betelepített) olasz családok rizstermesz­tésbe fogtak. Igaz, egy időben (1768) a hatóságok az állandó elárasztást - a mo­csárláztól rettegő lakosság követelésére - kénytelenek voltak rendeletileg korlátoz­ni, de II. JÓZSEF uralkodása ezeknek a megkötéseknek véget vetett. Az általa szorgalmazott gazdaságpolitika a terme­lőknek nemcsak adómentességet biztosí­tott, hanem utasította a területén fekvő kincstári birtokokat, hogy az őket megil­lető úrbéri munkaerőt engedjék át a rizs­termelőknek. A támogatásnak meg is volt az eredménye: az 1791. évi összeírások csak a Berzava folyó mentén 13 km2 rizs­földet mutattak ki. A magyar paraszt évszázadokon át legfontosabb munkagépe az eke

Next

/
Oldalképek
Tartalom