Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
I. A szabályozás előtörténete
A burgonya megjelenése már a XVIII. század végére tehető. II. JÓZSEF uralkodása alatt (1780-1790) a burgonya vetőgu- móját az elterjesztés érdekében ingyen osztották a termelőknek. Térhódítását a század utolsó szakaszának helyi gabonahiánya is elősegítette. Igazi elterjedése azonban a napóleoni háborúk idejére esik, amikor már alig volt országrész, ahol termesztésével ne foglalkoztak volna. Nem csupán az élelmezésben, hanem az élelmiszeriparban (keményítő, pálinka- főzés stb.) és a takarmányozásban is jól fel tudták használni. Kiváló termőterületei a felvidéki, szlováklakta vármegyékben, valamint Szabolcsban és Szatmárban voltak. A kukorica terjedése párhuzamosan zajlott le a burgonya népszerűsödésével. Mint az ugar növénye, elsősorban a szegényebb paraszti háztartások élelmezésében játszott fontos szerepet, a módosabbak számára pedig mint takarmánynövény foglalt el egyre nagyobb helyet, a vele egyidőben kialakult és elterjedt új állattartási módszerekkel együtt. Ezek voltak ugyanis azok az idők, amikor a legeltető állattartás mellett az istállózó állattenyésztés is kezdett lábrakapni. Ez az új módszer a kukoricát télen is, meg nyáron is - mint zöldtakarmányt és abrakot - egyaránt jól tudta hasznosítani. így az állattartásban a vízjárta legelők hagyományos szerepe egyre inkább csökkent. A vízárasztásos világ a kezdetektől fogva igazából egyetlen kultúrnövénynek használt - ez pedig a rizs volt. A déli határőr- vidékeken, kihasználva az ott uralkodó természeti viszonyokat, a beköltöző (betelepített) olasz családok rizstermesztésbe fogtak. Igaz, egy időben (1768) a hatóságok az állandó elárasztást - a mocsárláztól rettegő lakosság követelésére - kénytelenek voltak rendeletileg korlátozni, de II. JÓZSEF uralkodása ezeknek a megkötéseknek véget vetett. Az általa szorgalmazott gazdaságpolitika a termelőknek nemcsak adómentességet biztosított, hanem utasította a területén fekvő kincstári birtokokat, hogy az őket megillető úrbéri munkaerőt engedjék át a rizstermelőknek. A támogatásnak meg is volt az eredménye: az 1791. évi összeírások csak a Berzava folyó mentén 13 km2 rizsföldet mutattak ki. A magyar paraszt évszázadokon át legfontosabb munkagépe az eke
