Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)

VII. Értékelés mai szemmel

munkatársainak elgondolásaiból kiindulva, az őket követő mérnöknemzedékek tervei alapján ment végbe. Célja az Alföld árvízmentesítése, a folyami lefolyás és a hajózás biztonságának megteremtése volt.

Kanalas kotró a Keleti Főcsatorna építésénél. LAMPL Hugó felvétele

Az árvízmentesítés érdekében a Tiszát és a mellékfolyókat - egyes magasparti szakaszokon kívül - földtöltésekkel fogták közre. A folyó völgyében csaknem 4 ezer folyamkilométer fővédvonal létesült.

(A mai országhatáron belüli Tisza-völgy fővédvonalainak hossza 2940 kilométer.) Mindennek a múlt században megépült (s azóta még magasságában és szélességében folyamatosan növelt) töltésrendszernek létesítése kézi földmunkával, legfeljebb állati vonóerő alkalmazásával ment végbe,

amely lassú volt és drága. Gépi földmunka abban az időben még csak

elvétve létezett. Bár már az országos munkálatok kezdete előtt is építettek egyes helyeken - főként lakóhelyek védelmére - gyengébb töltésszakaszokat, vagy eltöltötték a folyó menti homokmagaslatok magassági hézagait, az árvízi kiömlés leggyakoribb pontjait az úgynevezett „fokokat” - a szabályozás nagy általánosságban egységes irányelvek követésével történt. A már meglévő töltések vonalvezetését - ahol lehetett - megtartották. Ez gyakran költségkímélő kompromisszum volt, a mérnöki munkát meghatározó kész adottság. Nem volt ez mindenhol előnyös, de egyértelműen hátrányos sem. Ahol bajt okozott, ott az 1888. vagy az 1895. évi nagy árvizek után mód volt a javításra.

A hajózáshoz állandó méretű meder és jó lefolyási viszonyok szükségesek. Mindkettőt elősegítette a túlfej lett kanyarulatok megrövidítése, az átvágások kiásása. Az átvágásokkal megnövelt helyi mederfenék- és vízszín- esések nagyobb áramlási sebességekre vezettek, ami a hordalékMcderátvágás munka alatti alsó részlete

160