Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)

VI. Mérlegen a tiszai vízimunkák

A vízszabályozásoktól az öntözésig Ha csak a fenti idézetet emeljük ki a nagy magyar regényíró életművéből, akkor bizony alaposan félremagyarázzuk a Ti­sza egykori árterületéről elszármazott paraszti ivadék valódi véleményét a vízimunkákról. О volt az, aki hangot adott a valamikori vízivilágból élő sze­gény emberek egy lélekből fakadó bána­tának és bálájának. Hiszen ő írta le a kö­vetkező sorokat is: „A nádasvilág, a mo- csártenger festői lehetett, de annyi átok­kal volt összekötve, amiről a mai ember­nek már fogalma sincs. A szúnyogok mi- riádjai nem a legkisebb baj volt ebben az ősi korban. A hideglelés még az én gyer­mekkoromban állandó mindennapi és elviselhetetlen betegség volt. A szúnyo­gok beoltották a gyermekeket, s az ember haláláig kínlódott vele ... A bennszülöttek valahogy hozzászoktak, s aki meg nem halt benne, az kibírta. ” MÓRICZ nem is azért kárhoztatja a „mérnök-tatárokat”, hogy megszabadítot­ták a kín-keservtől a magyar parasztot, hanem azt fájlalja, hogy nem gondoskod­tak a víz visszatartásáról, a kiszáradt föl­dek öntözéséről. De nem csak az egyszerű földműves nép prókátora fogalmazott a vízimunkákról elmarasztalóan, hanem maga a „legfőbb hadúr”, HORTHY Miklós kormányzó is. Lampl Hugónak, az Országos Ontözés­„A Nagy Magyar Alföld valamikor erdős, mocsa­ras rónaság volt - a törökkor kipusztította az er­dőket, a múlt századi mérnök-tatárok a vizeket.” (MÓRICZ Zsigmond, 1935) ügyi Hivatal későbbi elnökének visszaem­lékezéséből tudjuk, hogy első találkozá­sukkor HORTHY a következő vádat sze­gezte neki: „a mérnökök kiszárították az Alföldet!” LAMPL, amint szóhoz jutott, a következőket válaszolta: „Kérem, főmél­tóságú uram, akik azt állítják a vízimérnökökről, hogy kiszárították az Alföldet, azok a mi képességeinket mesz- szc túlbecsülik, mert mi csak enyhíteni tudjuk a Iccsapolásokkal a csapadékdús esztendőkben a belvíz okozta károkat és aszályok idején az öntözésekkel lehetőleg megelőzni igyekszünk a terméskiesése­ket.” HORTHY Miklós (középen), KÁLLAY Miklós és ÍAMPl, Hugó társaságában a békésszentandrási duzzasztómű építésénél 146

Next

/
Oldalképek
Tartalom