Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
VI. Mérlegen a tiszai vízimunkák
teljes hosszában, egységes elvek szerint kellett végrehajtani. IvÁNYI Bertalan folyammérnök, a Tisza kisvíz- szabályozási rendszerének megalkotója Ilyen körülmények között a baj óközlekedés akadozott, a víziszállításokat pedig időnként csak bárkákkal és csónakokkal lehetett lebonyolítani. Mindaddig nem is volt baj, amíg a víziközlekedés a régi, kismerülésű szállítóeszközökkel zajlott, így kezdetben nem is foglakoztak az említett jelenségek okaival. A tiszai hajósok először csak néhány valóban rossz gázlóról tettek említést. A szakemberek úgy gondolták, ha ezeket kikotorják, vagy más folyószabályozási móddal megjavítják, akkor végleges megoldás remélhető. Idővel kiderült, hogy a célt egyedi beavatkozásokkal nem lehet elérni. Ugyanúgy, mint a történelmi Tisza-szabályo- zást, a kisvízi szabályozást is a folyó 142 A Tisza alföldi szakaszának szabályozottan kialakult medre mély, a kanyarulataiban gyakran igen mély, s majdnem mindenhol azonos formájú. A homorú, vagyis a mosott part - az általában kötött talaj miatt - meredekre képződik ki és magánál tartja a folyó sodrát. Az egymással ellentétes irányú kanyarulatok között vannak a folyópálya ívének átmenetei (inflexiói). Gyakran hosszú, majdnem egyenes szakaszok képezik ezen kanyarulatok átmeneteit. Ilyen helyeken kívánnak szabályozást a kialakuló gázlók. Itt széles a meder, lapos a gázló, a hajóút iránya is bizonytalan, és a meder mélysége sem elegendő. A Tisza átmetszéseinek kifejlődése, azok anyamederré válása után a kisvizek szintje fokozatosan leszállt a folyóban. Az 1904. évi kisvíz idejére az átvágások medre már kifejlődött, de még nem kezdődött meg az általános kisvízi szabályozás. Az 1842. évi kisvizek szintjéhez képest alig hatvan év alatt átlagosan körülbelül 150 cm (a Szolnok és Szeged közötti szakaszon még ennél is sokkal nagyobb mértékű, 150-250 cm) volt a kisvízszintek süllyedése. A rosz- szabb gázlókban 9-11 dm (más helyeken 7-8 dm) volt a vízmélység, olykor 5 héten át is. A folyón közlekedő hajóknak már századunk elején is legalább 16 dm vízmélységre volt szükségük ahhoz, hogy jégmentes időben folyamatosan (tehát gazdaságosan) üzemelhessenek. Kisvizek idején a hajózás megakadt, s mivel az igen alacsony vízállások időtartama lényegesen hosszabb lett, ezzel a kényszerű hajózási szünetek ideje is megnövekedett. A kisvízi szabályozás korszaka a Tiszán 1904-et követően az 1940-es évtized
