Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
V. A Tisza szabályozása
szélvihar, folyton csapkodó hullámzápor között vergődnek az emberek, legtöbbször térdig gázolva a sárban, igyekeznek megmaradni a tetőn, s mellet feszíteni a veszedelemnek. Nappal is szörnyű az ilyen küzdelem, hát még éj idején, amikor ha a vihar nem, akkor a ház magasságnyi- ra fölcsapó hullámok oltják ki a fáklyákat. A szél üvöltéséhez, a habok loccsanásába az emberek kiabálása vegyül, közben döngenek a furkók a karók fejein és hangzik a vízbe dobott földes zsákok sűrű csobbanása! És az ily küzdelem legtöbbször hetekig tart! A krónika inkább csak a tragikus lefolyású küzdelmeket jegyzi föl részletesebben, azokat, amelyekben a pusztító elemé lett a diadal; míg azok fölött, amelyben az emberi ész, erő, kitartás és önfeláldozás lett a győzedelmes, napirendre tért. Pedig hány példáját jegyezhetné föl a hősiességnek, a csodálatos bátorságnak, a békés foglalkozások ez egyszerű katonáinak ily küzdelmeiből!” A dolgok prózaibb oldalához tartozik, hogy a korábban emlegetett katonaság költségeit a társulatoknak kellett kifizetniük és ugyancsak a társulati kassza viselte a védmunka által okozott károk, valamint az addig díjtalanul használt anyagok és szerszámok költségeit is. Hogy a váratlanul jelentkező árvízi kiadások ne okozzanak társulati csődöket, „békeidőben” minden társulat köteles volt árvédelmi tartalék pénzt félretenni, amelyhez csak a legszükségesebb esetben nyúlhatott hozzá. Ha kevés volt a ferfierő, asszonyok is besegítettek a földmunkákba 128
