Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
V. A Tisza szabályozása
vánták fenntartani. Az 1850. június 16-án kelt császári rendelet jóváhagyta a bécsi kormány határozatát a Tisza-szabályozási munkák felügyeletének átvételéről. Az illetékes miniszter von BRUCK báró által aláírt határozat a lépést azzal indokolta, hogy az addigi kellő vezérlés és felügyelet nélkül végzett munkák nemcsak az érdekeltek, hanem a köz érdekeit is egyre inkább sértették.-A megszüntetett Tiszavölgyi Társulat választmányának feladatait a háromtagú „Tisza- szabályozási Központi Biztosságának kellett ellátnia. Ennek elnöke gróf SZAPÁRY József, műszaki vezetője Herrich Károly főmérnök, jogtanácsosa pedig VAYAY András lett. Közülük különösen HERRICH Károly működése volt meghatározó, aki közel három évtizeden át, 1879-ig irányította a szabályozási munkákat. Az 1850-ben még igen fiatal - alig 30 éves - mérnök, bár részt vett a Tisza-fclmérés munkájában, tehát jól ismerte működésének területét, szakmai tapasztalat tekintetében korántsem állt elődei szintjén. A meghozott intézkedések következtében a helyi társulatok, önállóságukat szinte teljesen elvesztve, csaknem állami hivatalokként működtek az abszolutizmus több mint másfél évtizede alatt. Míg az 1840-es években a társulatokba tömörült birtokosok maguk dönthettek arról, hogy az állami kölcsönből rendelkezésre álló pénzt milyen munkák elvégzésére fordítsák, 1850 után a központi kormányzat engedélye kellett még a saját költségükön végrehajtandó munkákhoz is. Mindez azonban mégsem tekinthető egyoldalúan negatív jelenségnek a Tisza- szabályozás fejlődése szempontjából. Minden bürokratikus kötöttsége és lassú- 106 sága ellenére az erőteljes állami beavatkozás elősegítette az egységes szempontok érvényesítését a tiszai átvágások megépítése tekintetében. A töltésoldal védelme hullámverés ellen Bécsből persze másként tekintettek a Tisza-völgy problémáira, mint egy évtizeddel korábban Széchenyi. A fő cél - a kereskedelemben érdekelt vasúttársaságok és a mögöttük álló bankérdekeltségek nyomásának megfelelően - a közlekedés fejlesztése volt. Elsősorban a vasútvonalak és - jóval kisebb lendülettel - a víziutak kiépítése, tehát a Keletre irányuló német-osztrák-cseh ipari expanzió elősegítése, nem pedig a politikailag megbízhatatlan magyar birtokos osztály mindenáron való támogatása. A vasútvonalak kiépítése természetesen igényelte az érintett területek ármentesítését és lecsapoláMcdárd napi vásári forgatag Pesten sát, ilyen értelemben tehát a vasúttársaságok is érdekeltek voltak a vízimunkák elvégzésében. A politikai közszerepléstől visszahúzódó magyar arisztokrácia képvi-
