Dunka Sándor - Fejér László - Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A vízszabályozások kezdetei
A Berettyó és a Körösök hatalmas, mintegy 26 ezer km 2-nyi vízgyűjtő területének 30%-a mocsár volt. Állandóan víz borította a Sebes-Körös Sárrétjének kb. 345 km 2nyi és a Berettyó Sárrétjének 671 km 2-nyi területét. 9 Természetesen ennél jóval nagyobb volt nagy vizek esetén az elárasztott terület. A Berettyó Sárrétje, - a Nagy-Sárrét - Szerep, Sárrétudvari, Biharnagybajom és Bakonszeg alatt kezdődött, s tulajdonképpen magába foglalta Zsáka, Darvas, Füzesgyarmat és Szeghalom határát, Karcag, Püspökladány és Nádudvar mellett pedig a Tiszai Hortobágy völgyét kitevő ártérrel érintkezett. Ma már szinte elképzelhetetlen volt, hogy áradás esetén ez a hatalmas terület mekkora sík vízfelületet alkotott. A Sebes-Körös Sárrétje, - a Kis-Sárrét - száraz időben tulajdonképpen két mocsárból állt, az egyik Kornádi és Csökmő, a másik Füzesgyarmat és Fúrta vidékén. Áradások idején a két mocsár egymással állandó kapcsolatban volt, sőt Füzesgyarmat és Fúrta határában összeolvadt a Berettyó Sárrétjével. A Nagy-Sárrét pontos és részletes térképét GASSNER Lőrinc készítette el, aki a kor legkiválóbb mérnöke volt, s egyúttal a nagyváradi akadémián földméréstant tanított. GASSNER megállapította, hogy Pocsajnál az Ér vizét felvevő Berettyó egy mélyedésbe érkezik, melyet hajdan a Tisza és a Szamos hordalékkúpja határolt, s melynek Bakonszeg után nincs lefolyása. A mocsár emiatt állandóan növekedett, s növekedését a Tiszából átfolyó Mirhó, Kakát, Árkus és a Hortobágy is elősegítette. Itt tehát egy általános szabályozási terv végrehajtása nélkül a mocsár kiszárítása lehetetlen, sőt a helyi védekezés is kétséges. A Kis-Sárréten más volt a helyzet. Itt a Tisza és a Szamos számtalan morotvát, halmot és folyóhátat épített ki, tehát ármentes időben összefüggő mocsár nem keletkezett. Ezért a Sebes-Körös mellékágaitól látogatott területeken viszonylag korábban megkezdték a csatornák kimélyítését és töltésezését, amivel helyileg eredményeket is értek el. Viszont a felső szakaszon elvégzett szabályozások miatt számtalan vita alakult ki az alsó szakaszon érintett települések között. Mivel a legnagyobb elöntéseket a Berettyó okozta, természetesen a legvizesebb területek a Berettyó Sárrétje mellett levő települések határai voltak. Száraz időben az itt élő lakosság igyekezett a környezet adta lehetőségekkel együtt élni, amikor azonban az áradás a határt, sőt a belsőségeket is elöntötte, ez az együttélés tragikussá vált. Az úrbéri vizsgálatok jegyzőkönyveiből és az országjelentésekből sokszor megállapítható, hogy ez az együttélés időnként idillikus volt: VÁLYI András 1799-ben készült országjelentésében pl. Bakonszegről ezt írja: „ ahol a Berettyó vize fertővé válván, széllyel foly, rétekkel és teknős békákkal bővelkedik, melyet a lakosok Bétsben jó pénzen eladnak, Gyöngyök is találtatnak itten. Határja gazdag, réttyei kövérek, legelője nagy, itatója alkalmatos, mely szép tulajdonságaihoz képest első osztálybeli."™ Komádiról pedig ugyanabban a jelentésében a következőket állapítja meg: „határja két nyomásbéli, marhákat, sertéseket és jóféle lovakat tartanak, halászattya, ráká9 Dóka, iá. mü27.p. 10 Vályi András: Magyar Országnak leírása. Buda, 1796-1799. I. köt. WO.p.
