Dunka Sándor - Fejér László - Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
Tiszántúl vízföldtani története és vízrendszere
északi madaraknak, különösen a vadludaknak itt volt a legkedvesebb pihenőhelye. A sárréti ember nagyra értékelte a nemes kócsagot, melyet — bár akkor is ritka madár volt — meg lehetett találni a mocsarak fészkelő helyein. A nemes kócsagot a Sárréten „Ö"-nek nevezték, s a világért nem lőtték volna le fegyverrel, hanem hurokkal fogták. Tollát pedig nagyon megbecsülték, s ha a fiatalok nem tűzték a kalapjuk mellé, akkor a tisztaszobában a sublót tetején tartották dísztökbe dugva. A Sárréten jóformán minden halfajtát meg lehetett találni, ami a környéken élő lakosság egyik legfontosabb tápláléka volt. A teknősbékát és a rákot már nagy urak asztalára szállították, ahol az ínyencségnek számított. A vizekben, a nádasokban, a réteken a hüllők sokasága tanyázott, kígyók, békák, gyíkok, gőték megszámlálhatatlan tömegekben. Értékes volt a vidra és — az akkor még a Sárréteken is megtalálható - hód prémje. Veszedelmes állata volt a Sárrétnek a réti farkas, mely nyáron még a nádasok mélyén meghúzta magát. Télen azonban, mikor a vizek befagytak, elhagyták búvóhelyeiket, s különösen a kint telelő rideg jószágokat tizedelték. De betörtek a faluba is, ahol meg tudták közelíteni az ólban vagy istállóban levő állatokat, vérüket kiszívva valóságos öldöklést végeztek. Sokszor még az ember sem volt biztonságban tőlük. A sárréti pásztorok egész éjszaka égették a nádkévékből takott tüzet, hogy a dúvadakat távol tartsák állataiktól, de még így is sok állatot elpusztítottak ezek a farkasok. A pásztorok a Sárréten nem is a kisebb pulikkal őrizték a nyájat, hanem hatalmas komondorokkal, amelyeknek nyakába szeges nyakörvet tettek, hogy a farkas ne tudja elharapni a torkukat. ARANY János közel élt a Sebes-Körös Sárrétjéhez, s hogy milyen jól ismerte ezt a mocsárvilágot, személetes képét adja a „Toldi"-ban, amikor a Budára tartó TOLDI Miklós bolyongását írja le a Sárrét nádasaiban: „.. .Es mint a toportyán, ha juhász kergette, Magát egy kiszáradt nagy nádasba vette: Ott is azt suttogta a nád minden szála: Széles e világon nincsen árvább nála. Nádtors lön az ágya, zsombok a párnája, Isten kék egével fódve a tanyája, Mígnem a sötét éj szárnya alá vette S fekete ponyvából sátort vont felette... Mert félt a szúnyogtól, félt a szúrós nádtól, Jobban a nádasnak csörtető vadától... Fölkereste fészkit a réti madárnak, Szárcsa-, vadrucának, bíbicnek, sirálynak, Házukat feltörte és kifosztogatta, Tarka tojásikkal éhét elaltatta... " 72 Ebben a nádasban küzdött meg TOLDI a Sárrétek veszedelmes fenevadjával, a réti farkassal. Arany János: Tolái. IV. ének, 1847.
