Dunka Sándor - Fejér László - Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
Tiszántúl vízföldtani története és vízrendszere
A Kis-Sárrét vízrendszere a szabályozások előtt (az Ihrig D. szerkesztette „A magyar vízszabályozás története" c. könyv alapján) szélességben ásták ki, de mivel a folyó ellenkező irányú, ez csak a víz szétterülését tette lehetővé, így a mocsár még meg is növekedett... A folyó medrét teljesen tönkre teszi az említett malomgát. Ennek következtében mindkét parton számtalan kiágazás jön létre, amelyeken az árvíz kitör a mélyfekvésű területekre és mocsarak alakulnak... A hagyomány és az itt lakók tanúsága szerint a Sebes-Körös Sárrétje nevű mocsarat is káros emberi tevékenység alakította ki... Sok helyen láthatók templomok és téglaépületek romjai, amelyek magasabb helyen álltak, így kétségtelen, hogy e nádas pusztaságot egykor számtalan ember lakta, azonban az a szabad elfolyást akadályozó malomgátak emelése miatt a lakosság számára használhatatlanná vált. " Kétségtelen, hogy a malomgátak és a szakszerűtlenül végzett csatornaépítések elősegítették a Sebes-Körös Sárrétje mocsarasodásának növekedését, kialakulását viszont egyedül erre a tényezőre visszavezetni nem lehet. Hiszen a Sárrétek mocsárvilága megvolt már a honfoglaláskor, amit több okirat is bizonyít. A magyarság letelepedése után végzett vízrendezési munkák következtében a 15. század végéig csökkent is, a két évszázadig tartó háborús állapot miatt azonban újra növekedni kezdett. Ebbe kétségtelenül besegítettek a lefolyást akadályozó malomgátak és a csak helyi érdekeket szolgáló szakszerűtlen emberi beavatkozások. A HUSZÁR Mátyás által írt értekezésből azonban megtudhatjuk azt is, hogy a Sárrétek mocsárvilágának felső rétege 0,47-1,47 m vastagságú korhadó növénymaradékokból állt, ez a felső réteg egyes helyeken kapcsolatban volt a meder alsó részével, más helyeken viszont nem, hanem alatta sík víz volt és ez a felső réteg olykor úszott is a víz felszínén. A Sebes-Körös neve „Gresia" elnevezés alatt már a 6. században előfordul JORDANES (vagy Jordanis) gót történetírónál, aki „De origine actibusque" (A gótok életéről és
