Dunka Sándor - Fejér László - Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)

A vízhasznosítások ügye a Közép-Tiszántúlon

belvízi művekkel összekapcsolt vízelosztó hálózatot, s míg a belvízrendezésre 673 ezer koronát irányzott elő, öntözéste ennek kétszeresét tartotta szükségesnek. A Társulat vezetése csak a belvízrendezésre vonatkozó részt fogadta el. A vízkivételt az oszlári átmetszés déli végére tervezték, itt építették volna meg a reverzibilis szivattyútelepet. Később a vízrendezést sem e terv szerint valósították meg. A 19. század végéig nagyon szerény mértékben valósultak meg öntözések a Közép-Tiszántúl területén. 1885-ben a gyomai WoDiANER-uradalom rétöntözésre rendezett be mintegy 60 hektárnyi szikes területet. Az öntözőtelep vízellátását gépi úton a Hármas-Körösből biztosították. A kultúrmérnöki hivatalok működési területe 1886-ban A kultúrmérnöki tevékenységről Az árvédelmi munkák jelentős előrehaladása a 19. század utolsó harmadában lendületet adott a hazai mezőgazdaság szerkezetének változtatásához, a belterjes gazdálkodás elemeinek térhódításához. A korábban időszakosan, vagy állandóan víz borította vidékek immár ármentesekké váltak, meg lehetett rajtuk telepedni, s a lakosság addig soha nem látott ütemben állította a gabonatermelés szolgálatába a mezőgazdaságilag hasznosítható területeket. A birtokosok immár nem csupán a szántóterület kiterjesztésében voltak étdekeltek, hanem a több termelés kibontakoztatása céljából a talaj termőképességének fokozásában is. A feladat állami irányítása érdekében a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium szervezeti keretein belül - KVASSAY Jenő vezetésével - 1879. március 1-étől kezdte meg működését a hazai kultúrmérnöki szolgálat. Ettől kezdve a hazai vízügyek immár két tárcához tartoztak, ugyanis az állami folyószabályozási feladatok ellátásával megbízott folyammérnöki hivatalokat a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium felügyelte.