Dóka Klára: A vízügyi szolgálat szervezete és tevékenysége 1919–1985 (Pro Aqua Alapítvány, Budapest, 2001)

5. Fejlődés a második világháború után

gedélyezésével foglalkozott, ezen kívül feladata volt az árvízvéde­lem helyi megszervezése is. A körzetek mellett a funkcionális fela­datok ellátására adminisztratív egységeket is szerveztek.318 A rendelkezések végrehajtása nyomán 12 vízgazdálkodási kör­zet és ezek fennhatósága alatt 13 szakaszmérnökség működött. Nyíregyházán és Kecskeméten új körzet létesült, a gyulai körzet fe­ladatait a békéscsabai, a szegedi körzetét pedig a Hódmezővásár­helyi Vízgazdálkodási Körzet vette át. A körzetek műszaki sze­mélyzete megnőtt, az új munkatársakat főként a volt társulati mér­nökök közül választották.319 1950 májusában újra napirendre került a vízügy átszervezése. A 150/1950. (V. 27.) MT számú rendelet a mezőgazdasági igények­re hivatkozva előírta, hogy az öntözési és talajjavítási munkákat a vízügytől függetlenül szervezzék. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal felügyelete alól kivették az öntözővállalatok ügyeit, az ön­tözőtelepek, szivattyúk ellenőrzését, csatornák fenntartására és az öntözőberendezések üzemeltetésére vonatkozó ügyeket. E feladatok a Földművelésügyi Minisztérium közvetlen irányítása alá kerültek, ahol létrehozták az Öntözési és Talajjavítási Főosztályt. Az Or­szágos Vízgazdálkodási Hivatal formailag még megmaradt, de a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium XIII. főosztályaként mű­ködött tovább. Ettől kezdve a Földművelésügyi Minisztérium fel­ügyelete a hivatal felett megszűnt.320 1950 júliusában az Országos Vízgazdálkodási Hivatalban műszaki és adminisztratív osztályokat hoztak létre, és az osztályok csoportokra bontásával törekedtek a decentralizálásra. A funkcioná­lis csoportokat közvetlenül a főosztályvezető, illetve helyettese ve­zetése alá helyezték, a szakmai feladatokat pedig 5 osztály (tervgaz­dasági, vízgazdasági tanulmányi, kultúrmérnöki, folyamszabályozá­si, ivóvízellátási és csatornázási), ezen belül 12 csoport látta el. A vezető egyelőre SZENTÍV AN YI Lajos lett, majd rövidesen átadta helyét KISS Istvánnak, aki 1953-ig állt a vízügyi főosztály élén. A helyettes SERF Egyed maradt. A tanulmányi osztályra hívták LAMPL Hugót, a folyószabályozási osztályra TORY Kálmánt, 119

Next

/
Oldalképek
Tartalom