Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
VI. A kultúrmérnöki és belvízrendezési munkák megszervezése (1870–1918)
Összefoglalva a táblázat eredményeit megállapítható, hogy a volt „vizes” megyékben a természeti feltételek általában lassították az intenzívebb, vetés- forgós gazdálkodás kialakulását is. A vízimunkálatok befejezésével ugyan az ország árvizektől nem fenyegetett megyéihez képest új lehetőségek szabadultak fel, amit az itt élő lakosság több-kevesebb eltolódással szolgálatába is állított. Nagyobb földbőség, szűkebb piaci lehetőségek, több nagybirtok esetén azonban ez a váltás csak elkésve következett be. A belvízlevezetés megoldása egy sor megyében a gabona őszi vetését a korábbinál nagyobb mértékben lehetővé tette. Ez leginkább a búza és árpa esetében figyelhető meg. 43. táblázat Őszi búza vetésterületének aránya a búzavetésen belül % 1870 1901-1905 Bihar 68,14% 98,23% Zemplén 91,89% 96,94% Szatmár 90,77% 95,05% Csongrád 89,89% 99,44% Szabolcs 85,88% 99,36% Országosan 94,91% 96,74% Őszi árpa vetésterülete kh 1870 1901-1905 1911-1915 Bihar 1 876 kh 5 909 kh Zemplén 237 kh 1121 kh Szatmár 1 649 kh 4 080 kh Csongrád 25 kh 3 512 kh Moson 404 kh 1252 kh Országosan 60 721 kh 117 211 kh A mezőgazdaság intenzívebbé válását az állattenyésztés átalakulása is mutatja. Az 1890-es évektől a szarvasmarhatartás Erdély után az ország többi megyéjében is fellendült, míg a leginkább külterjes juhászat kisebb szerepet kapott. A sertésállományt az 1890-es években pestis puszította, de az állatok száma így is meghaladta az előző évek átlagát. 1895-ben és 1911-ben az állattartás főbb mutatói a következők voltak: 248
