Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
3. Magyarország jellemző hidrológiai viszonyai a vízkészletgazdálkodás szempontjából - 3.3 Felszín alatti vizek
liárd Ft beruházást igényelnének) hasznosítás esetén is a geotermikus energia aránya az összes energiafelhasználásban maximálisan 4,5%-ra lenne fokozható. A geotermikus energia kis hőkoncentrációja erősen korlátozza a felhasználási területet. Az említett körülmények azt igazolják, hogy a geotermikus energia hasznosításának gazdaságossága országos átlagban kevésbé értékelhető, e vonatkozásban az adott, vagy feltételezett termálkút, a konkrét hőigények és a hasznosítás pénzügyi, gazdaságossági és műszaki feltételeinek ismeretében esetenként kell dönteni. Várható, hogy a geotermikus energia hasznosításában a mezőgazda- sági üzemek technológiai hőenergia igényének kielégítése (növényházak, istállók fűtése, zöldség-, gyümölcs-, szénaszárítás, technológiai és üzemi szociális célú melegvízszolgáltatás) kerül túlsúlyba. Emellett az egészség- ügyi és higiéniai célú (tisztasági fürdők) hasznosítás lehetőségei is kedvezőek. E hasznosítási célokhoz képest a geotermikus energia felhasználása kommunális, fűtési és melegvízellátási igények kielégítésére valószínűleg kisebb jelentőségű lesz. A gazdaságos hasznosítást általában a különböző hasznosítási módok kombinációjával lehet megvalósítani. A vizsgálatok lényegesen nagyobb potenciális geotermikus energia- készletet tártak fel, mint amennyinek hasznosítására a következő néhány tervidőszakon belül sor kerülhet. A geotermikus energia hasznosításában alapvető szempontnak a gazdaságossági értékelést kell tekinteni. A hazai víz- és szénhidrogén kutató fúrásoknál nyert tapasztalatok azt mutatják, hogy hévízfeltárás és gazdálkodás szempontjából ott kedvező a helyzet, ahol a jó víztartó képződmények mélyen települtek, s ahol a geo- termikus gradiens (továbbiakban: gg) alacsony értékű. Üledékes rétegsorban tehát ott, ahol a felsőpannóniai rétegösszlet elég vastag, s így a felső- és alsópann.óniai rétegösszlet határa mélyen van; a mezozóos karbonátos kőzetekből, mészkőből, dolomitból pedig ott lehet nagyobb mennyiségű hévizet nyerni, ahol azok erősen hasadékosak és karsztosodottak, s azon- kívül fiatalabb korú, vastag vízzarő~rétegc kkel vannak fedve. Ezekből a viztariókból lehet ugyanis egy-egv kúttal általában percenként legalább 3—400 liter hévizet nyerni, tehát olyan vízhozamot, amelynek felhasználása akár balneológiái, akár fűtési célra valószínűleg gazdaságos. Az üledékkel feltöltött medencében, a hévízkészlet közelítő pontossággal kiszámítható, ha ismeretes a terület gg-e, a hévízfeltárási lehetőség legnagyobb mélysége, ebben a szintben a vízadó kőzet, illetve annak pórusaiban elhelyezkedő víz hőmérséklete. A másik jó vízadó képződménynél, a karsztos, hasadékos, karbonátos kőzeteknél a hőmérsékleti és mennyiségi prognózis már jóval bizonytalanabb, mivel a víz tényleges fakadási mélysége a vető, vagy a hasadék mentén ismeretlen. Porózus víztartó esetén a két követelmény közül az üledékes rétegsor felsőpannóniai alemeletének megfelelő fekű mélysége sokkal fontosabb, mint az, hogy a gg alacsony értékű legyen. Hiába van ugyanis egy üledékes területen pozitív gg anomália, előfordulhat, hogy nincs vízadó réteg, vagy nem elég vastag a felsőpannóniai rétegsor. Az utóbbi esetben a víz a mélyei
