Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
2. A Föld vízháztartása
A vízkörforgás és a vízviszonyok feltárásának egyik legfontosabb, a vízkészletgazdálkodás szempontjából alapvető jelentőségű módszere a vízháztartási (hidrológiai) mérleg összeállítása. A vízháztartási mérlegek a vizsgált terület (tér rész) és a hozzá kapcsolódó területek vízkészletváltozásainak számbavételén alapulnak, figyelembe véve a vizsgált területre időegységenként belépő és kilépő vízmennyiségeket. A Föld vízkészletváltozásairól ma még csak a nagy területekre és hosszú időszakokra jellemző átlagértékek alapján lehet tájékozódni. A földfelszín egészének vízháztartását sokévi átlagban a térszín és a légtér közötti vízcsere egyensúlyát kifejező Csapadék = Párolgás — 930 mm összefüggés jellemzi. A két tényező azonban csakis a földfelszín egészére vonatkozó átlag alapján van egyensúlyban egymással. Minthogy a térszín egyes pontjai a Nap sugárzási energiájában — a Föld gömb alakú formája és a Nap körüli keringése, illetve tengelykörüli forgása miatt — különböző mértékben és időbeli eloszlásban részesülnek, a sugárzási viszonyokhoz szorosan kapcsolódó párolgás, a földrajzi fekvés és a naptári időpont szerint igen tág határok között változik. A sugárzási és hőháztartási viszonyok változásait követő hőmérsékleti különbségek hozzák létre és irányítják a vízkörforgás legdinamikusabb mozzanatait, a légkörzéssel kapcsolatos páraszállítást és a csapadékképződést is. A térszínre érkező sugárzási energia megszabja a növényzet párologtatása, a talaj és a vízfelületek párolgása útján a légtérnek átadható vízmennyiség felső határát, a Pn lehetséges párolgást. Ha ennél a felső határnál több a C csapadék, a területnek éghajlati (természetes) vízfeleslege, ellenkező esetben éghajlati vízhiánya van. Jelentékeny éghajlati vízfeleslegű területeken általában fejlett vízhálózat alakul ki és a felszíni, illetve felszín alatti vízkészlet nagyobb mértékű utánpótlódására lehet számítani. Ha a lehetséges párolgás lényegesen felülmúlja a csapadékot, egyre gyérebbé válik, vagy megszűnik a felszíni vízhálózat és a geológiai időkben felhalmozódott statikus vízkészlet válik a vízigények kielégítésének legfontosabb forrásává. A szárazföldek vízháztartási viszonyainak legfontosabb jellemzője az éghajlati adottságoknak megfelelő, a párolgás felső határértékét jelentő Pa lehetséges párolgás és a C csapadék hányadosaként értelmezett, 2.2 A szárazföldek és az óceánok vízháztartása 22
