Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
5. Víztározás - 5.4 Felszíni ivóvíztározók vízminőségi kérdései
séges a körülményeknek és céloknak megfelelően. így az átlagos esetben túlnyomórészt statikus készlettel rendelkező rétegvíznek lehet számottevő dinamikus készlete is, a rétegvízdúsítás ekkor kiegyenlítést is, kiegészítést is szolgálhat. Ugyanígy, amikor talajvíztározásra kerül sor, szükséges lehet még a tározott többletet is kiegészíteni felszíni víznek a talajvízdúsításhoz hasonló módon történő bevezetésével stb. Az elmondottakból látható, hogy a felszín alatti tározás gyakorlatilag minden esetben egyedi feladat és gondos mérlegelést kíván. 5.4 Felszíni ivóvíztározók vízminőségi kérdései Az ivóvíznyerés céljára történő tározás esetén figyelembe kell venni a tározás folytán kialakuló vízminőségi viszonyokat és ahhoz igazodó sajátos vízkezelési eljárásokat kell alkalmazni. A tározott vizekben több-kevesebb szabad széndioxid, alacsonyabb pH- érték esetén nagyobb mennyiségű vas- és mangán halmozódhat fel. Mikroszervezetek tömeges jelenléte mellett a víznek nehezen eltávolítható íze és szaga lehet. Víztisztítási nehézségek teszik költségessé az ivóvíztermelést. A vízminőséget elsősorban a vízi mikrovegetáció anyagforgalma alakítja ki. A vegetáció életfeltételeinek alapját szervetlen növényi tápanyagok (széndioxid, kálium, kötött nitrogén és foszfor) alkotják. Az autotrof* növényi szervezetek az említett anyagokból napfény segítségével szerves anyagot termelnek. A szerves anyag egyéb élőlényeknek (állati szervezeteknek, baktériumoknak) ad életlehetőséget. Ez utóbbiak a szerves anyagot minerizálva végzik az öntisztulást. A tápanyagbő vizekben sok a szervesanyag-termelés. A szerves anyagot fogyasztó mineralizációs folyamatok a szerves anyag termelésével magasabb szervesanyagszint mellett vannak egyensúlyban. Hazánkban a természetes környezeti viszonyok (alacsony tengerszint-feletti magasság, klíma, növénytakaró stb.) a legtöbb vízfolyásnak bizonyos fokú tápanyagbőséget biztosítanak. A szennyezések ezt még az öntisztulás után is bizonyos mértékig fokozzák. Az állóvizek viszonyai kedveznek a lebegő szervezetek elszaporodásának. A szervesanyag-termelés esetleges feleslege pedig helyben szaporodik fel és a tó vagy tározó fenekére ülepedett iszapot alkot. A fenékre ülepedett iszap mineralizációja fogyasztja a víz oxigéntartalmát. Nagyobb vízmélység esetén, a mélyebb vízrétegekben nagyobb mennyiségű szénsav szaporodik fel, alacsony pH mellett anaerob viszonyok alakulnak ki. Ennek következtében megemelkedik a víz vas- és mangántartalma. A tározón áthaladó teljes vízforgalom vas- és mangántartalmának nagy része itt gyűlik össze. Az algák foszforfelhalmozása révén az iszapban foszforfelhalmozódás is kialakul, mely a továbbiakban fokozza a tápanyagbőséget. A limno- lógiában az említett viszonyok esetén a vízfolyást, illetve a tározót eutrof jellegűnek nevezik. * Az autotrof szervezet olyan önálló táplálkozása élő szervezet, amely a számára nélkülözhetetlen nitrogént szervetlen vegyöletekből nyeri. 191
