Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
5. Víztározás - 5.3 Felszín alatti víztározás
— a talajvízkészlet éves összegében ugyan elégséges, de időbeli eloszlása nem hangolható össze más módon az igények idősorával, csak ha a kevés vízkészletet nyújtó időszakban felszíni vízből kiegészítjük azt. Az elsőnek említett esetben mind a statikus, mind pedig túlnyomó részt a dinamikus vízkészlet kiegészítése történik. A talajvízdúsítás mindkét esetben azonos módon valósítható meg. Vízkivételi művel kell a dúsító vizet kivenni a felszíni vízből. Megfelelő terepadottságok esetén lehet a vízkivételi mű gravitációs is, de többnyire szivattyús vízkivételt kell létesíteni. A vízkivételi műhöz csatlakozóan tisztítóberendezést is építenek, ahol a dúsítóvizet legalább ülepíteni kell. Az ülepítőtől — a vízkivétel módjától függően — nyílt csatornán, gyakrabban pedig nyomás alatti csővezetéken teszi meg az utat a víz a talajvízdúsítás helyéig. A víznek a víztartóba juttatására ritkábban nyelető kutakat, gyakrabban szivárogtató medencéket alkalmaznak. A nyelető kutak többnyire fúrt kutak, megfelelő szűrőzéssel ellátva. A szivárogtató medencék általában földmedencék rézsűs oldallal, burkolatlan kivitelben. A fenéken — néha bizonyos magasságig a rézsűkön is — kavicsterítést helyeznek el. Mind a nyeletőkutak szűrője, mind pedig a szivárogtató medencékben elhelyezett kavics arra szolgál, hogy az ülepítés ellenére a dúsítóvízben maradt finomszemű lebegtetett szilárd alkotó részeket visszatartsa. A szilárd alkotórészek visszatartása azért szükséges, hogy a víztartó képződmény pórusai el ne tömődjenek és annak vízfelvevő — illetve vízszolgáltató — képessége állandó maradjon. A vízkivételi mű utáni tisztítólétesítményeknek ugyanakkor az a célja, hogy a szilárd alkotórészeknek csak kisebb hányada juthasson el a nyeletőkutakig, illetve a szivárogtató medencéig. Fentiekből az is látszik, hogy a szivárogtató medencék nagyobb biztonságot nyújtanak mint a nyelető kutak. A medencék szűrőkavicsa szükség esetén cserélhető is a kiszűrt hordalékkal együtt, s így azok szivárogtató képességét helyre lehet állítani. Nyeletőkutak esetében a lebegtetett hordalék elsősorban a szűrőn, kisebb mértékben pedig a környező talajban rakódik le, ahonnan a kutak szivattyúzásával távolítható csak el. A nyeletőkutak, szivárogtató medencék és a termelőkutak kölcsönös elrendezését többnyire helyszíni kísérleti üzemmel határozzák meg. A környezet hidrogeológiai jellemzőit a szokásos feltárási módszerek alkalmazásával állapítják meg. A talajvízdúsítás tervezésénél figyelembe kell venni a csapadékból beszivárgó hányadot, az esetleges vízszintes irányú áramlást, továbbá a dúsítással befolyásolt talajvíz megváltozott párolgási viszonyait. Mivel a dúsítóvíz mennyisége bizonyos határok között tetszőlegesen változtatható, talajvízdúsítás segítségével jobban lehet igazodni az igényekhez, mint talajvíztározással. Kiindulásként a következő képlet alkalmazható: 188
