Csoma János - Szigyártó Zoltán: A matematikai statisztika alkalmazása a hidrológiában (VITUKI, Budapest, 1975)
Függelék
bízhatóan kimutatni. így érthető, hogy a mederválto zások vizsgálatánál elsősorban a kisvízhozamok tartománya jön számításba. Ez annál is inkább így van, mivel a magyarországi szélsőséges vízjárású folyók esetében vízgazdálkodási szempontból éppen ezeknek a kisvízhozamöknak az ismerete alapvető. A kisvízhozamdk viszont minden évben más és más értékkel jelentkeznek. Így nyilvánvaló, hogy vizsgálataink céljára a kis vizek közül a legnagyobbat kellene kiválasztani, vagyis azt, amelyre minden esetben biztosan számíthatunk. Ez az érték azonban igen gyakran már olyan vízállástartományban van, ahol a mederváltozás hatása nem jelentkezik élesen. Bonyolítja a helyzetet az, hogy a változó medrű f oly óknál éppen a mederváltozás vízállásra gyakorolt hatása miatt ismeretlen az a vízállás, amely mellett ellenőrző vízhozammérést kellene végezni annak érdekében, hogy az adott szelvényben valóban a kívánt vízhozam folyt-e le. A mederváltozáso'k vízállásra gyakorolt hatása elvileg meghatározható a különböző időszakokban végzett vízhozammérések alapján megszerkesztett vízállás-vízhozam összefüggésekből is. A különböző időszakokra végzett vízállás-vízhozam összefüggések ugyanis jól mutatják, hogy az eltelt időszak alatt a mederváltozások hatására hogyan változott az azonos vízhozamhoz tartozó vízállásók szintje. Közelebbről vizsgálva a kérdést, ennek a feladatnak a megoldása azonban, sajnos, már egyáltalán nem ilyen egyszerű. A különböző időszakokra szerkesztett vízhozamgörbék ugyanis általában több éves mérési eredményekből születnek és közreadásuk után még jó néhány évig érvényesek. Természetes aztán, hogy az ilyen feltételek között, vagyis az egyes években végzett mérési pontok kiegyenlítése alapján szerkesztett görbe már nem tükrözheti a mederváltozás vízállásra gyakorolt tényleges hatását, hanem valamilyen átlagos értéket ad. Ennek az átlagértéknek a gyakorlati használhatóságát pedig még az is zavarja, hogy az egyes méréseket is hibák terhelik és a vízhozammérés hibájából adódó +4—6%-os eltérés sokszor lényegesen meghaladja a vizsgált időszákon belül bekövetkezett mederváltozások hatását. Az előzőekben ismertetett módszerek nehézsége a vízhozammérések végrehajtásából, költségességéből és megbízhatóságából adódott. Érthető volt tehát az a törekvés, hogy a mederváltozások vízállásra gyakorolt hatását magukból a vízállásokból kiindulva határozzák meg, hiszen a vízállás- észlelések minden egyes vízmérceszelvényben a vízmérce elhelyezésétől kezdődően a teljes vízhozamtartományban rendelkezésre állnak. A vízállásidősor alapján a mederváltozások értékének becslését ez ideig lényegében úgy végezték el, hogy felrakták az ebből a célból célszerűnek látszó jellemző vízállások, pl. az évi legkisebb, a havi közepes, az évi közepes, vagy az évi legnagyobb vízállások idősorát és a felrákott vízállásidősor emelkedő vagy süllyedő tendenciája alapján következtettek a mederváltozások vízállásra gyakorolt hatására. Az elgondolás helyes, hiszen ha a mederváltozások egyértelmű süllyedést vagy emelkedést mutatnak, ennék a tendenciának valóban tükröződni kell a vízállásokban is. Az elmondottak ellenére ez a módszer mégis igen sok bizonytalanságot tartalmaz. Így van ez elsősorban azért, mivel a folyók vízjárása igen 223
