Csermák Béla: Hegy- és domvidéki vízrendezés hidrológiai kérdései (VMGT 157. Vízgazdálkodási Intézet, Budapest, 1985)
1. Természeti adottságok
20 1.5.2.1 Vízfelületek párolgása Az 5, ábráról CvGI Nováky B.. 1984.) nagyobb vidékek átla- gos viszonyait kifejező, mikroklímatikus hatásokat nem tükröző kádpárolgási átlagértékek olvashatók le. Hegyvidéki területek esetében a párolgás kis távolságokon belül is nagymértékben változik. Az átlagos évi párolgás havonkénti %-os megoszlását az I. t ábláza t tartalmazza. A Balaton, a Fertő-tó és a Velencei-tó párolgására különféle módszerekkel Ckádhálózat, Meyer—képlet, energia-háztartás, vízmérleg) számos vizsgálatot végeztek. Ezek folyományaként három legnagyobb természetes eredetű tavunk párolgási viszonyait megfelelő megbízhatósággal ismerjük (il. táblázat). Egyéb állóvizeink párolgása csak közelítően becsülhető; a helyi adottságok szerint, sekély tavaink párolgása mintegy 10- -20 %-kal több, mig mélyebb tározóink párolgása ugyanennyivel kevesebb, mint a kád adta érték. 1.5.2.2 A földfelszín párolgása A földfelszínről természetes körülmények között vízmennyiség, a területi párolgás évi átlagértékei - a a 6, ábra mutatja - 500—600 mm között változnak. A földfelszín párolgása általában ott nagyobb, ahol a szabad vízfelszíné kisebb és fordítva. Ennek az a magyarázata,hogy a területi párolgásnak nem a hőmérséklettel, hanem a csapadékkal a legszorosabb a kapcsolata. A területi párolgásnak havi átlagai az illető vidék átlagos évi párolgásából a havi átlagos középhőmérsékleteinek figyelembevételével számíthatók. Az eddigiekben ismertetett tényleges elpárolgástól lényegesen különbözhet a terület lehetséges párolgása Cpotenciális evapotranszspiráció), amelynek átlaga hazánkban 700 - 800 mm/év (.7. ábra). A növények és a talaj együttes párolgása ott érné el elpárolgó mint azt
