Csath Béla: A Zsigmondyak szerepe a magyar vízkutatás és fúrás történetében (Vízügyi Történeti Füzetek 12. Budapest, 1983)

VIII. A két Zsigmondy együttműködésének utolsó szakasza (1882-1888)

be. A 0,5 m magasságra felszökő víz hőfoka 22,7 °C, napi mennyisége 354 240 liter volt [64]. A megyeháza előtti téren álló kút (22. kép) itt is kissé távolabb van a fúrás helyétől és felszín alatti csatorna vezet hozzá. A fölösleges vizet a város alatt kanyargó Kurcába vezetik. A kút geológiai viszonyait Halaváts Gyula ismertette a Magyarhoni Földtani Társulat egy későbbi szakülésén [65]. Jelentőségét a Természettudományi Közlöny így foglalta össze: „Egészségi hatását már most tapasztalhatja Szentes város lakossága és bizonyítja, hogy az egyedül az artézi kutak útján szerezhető jó ivóvíz javítja a nagy magyar Alföld elég rossz hírben álló egészségi viszonyait" [66]. A Zsigmondyak sikeres tevékenysége nyomán megindult a kútfúró ipar kialakulása; a Halavátsféle kútkataszter szerint [29] 1884-ben 24 kút készült el. Néhány vállalkozó kedvű iparos felfigyelt a kútfúró tevékenységben rejlő kereseti lehetőségre. Elmentek tehát segédmunkásnak Hódmezővásárhelyre a piactéri Nagy András János-féle kút fúrásához és ott megtanulták a mesterséget. Ilyenek voltak Soós Károly, Kopornyik János, Banga Sándor, Prónai, akiktől később mások vették át a mélyfúrás tudományát (pl. Olasz Mihály, Soós Sámuel stb.). Jelentős sikerük volt a Zsigmondyaknak a magyar ipar nagy seregszemléjének az 1885. évi általános kiállításnak és a kiállítás alkalmából megrendezett bányászati, kohászati és földtani kongresszusnak a sikerében. A kiállítás rendezősége a VI. (bányászati, kohászati és földtani) csoport szakbizottságának elnökéül ugyanis Zsigmondy Vil22. kép. A szentesi artézi kút