Csath Béla: A Zsigmondyak szerepe a magyar vízkutatás és fúrás történetében (Vízügyi Történeti Füzetek 12. Budapest, 1983)

II. A mélyfúrás helyzete Európában

II. A mélyfúrás helyzete Európában A „fúrász" Zsigmondy Vilmos további pályájának követése előtt érdemes áttekinteni, hogy mi is volt a helyzet ebben az időben az európai mélyfúrás terén, és kik voltak azok a személyek, akikre könyvének előszavában hivatkozik. Az ipar és főleg a bányászat mechanizálásához a természettudományok, különösen a termodinamika fejlődése és a gőz erejének kihasználása szolgáltatott alapot. Mivel az új bányák létesítése csak a természeti kincsek készletére vonatkozó megbízható adatok ismeretében lehet gazdaságos, megnövekedett a kutatás fontossága. Szükségessé vált a kutatási módszereknek, elsősorban a bányászati kutatás fő segítőjének, a mélyfúrásnak tökéletesítése. Módszereinek a fejlődését földrészünkön a század első harmadában Franciaországban a mezőgazdaság növekvő vízszükséglete, Észak-Németországban a kősó-sósvíz hiánya indította el [13, 14]. A kezdetleges kötéllel való mélyfúrás gyengéi javításokra ösztönözték a technikusokat. Törekvéseik eredménye volt a fa- és vasrudazat bevezetése. A szilárd rudazat alkalmazásáról többek között Héricart de Thury vicomte, a francia királyi bányák főmérnöke, a francia akadémia tagja [15] és J. A. Bruckmann [9] emlékeztek meg. Johann August Bruckmann a híres artézi kútfúrómester, építési tanácsos, 1827—29 között Heilbronnban tíz artézi kutat létesített és eredményeit, módszereit a Stuttgarti Mezőgazdasági Egyesület jelentéseiben, publikálta fiával August Eduard Bruckmannal. A két Bruckmann különböző kutak sorozatát fúrta és a fúrt kutak gyors elterjedésére jellemző id. Bruckmannak 1831-ből származó alábbi megjegyzése: „Mihelyt az én 1827-ben bekövetkezett sikeres és eredményes édesvíz-feltáró fúrásaimnak híre ment, röviddel rá a napilapokban is megjelent egy a Franciaországban és Angliában fúrt kutakról szóló híradás; Németországban is igényelni kezdték az efféle kutakat, amelyek elszaporodtak és általánossá váltak." J. A. Bruckmann és fia 1833-ban megjelent könyvükben terjesztettek először helyes nézeteket az artézi kutak fúrásával kapcsolatban. A könyv szól a forrásokról, a fúrt kutakról, leírja a különböző területeken alkalmazott fúrási módszereket. Részletesen foglalkozik a tulajdonképpeni fúróval, megismertet a fúrócsövek konstrukcióival. K. Chr. Glenck Stotterheimben (1827, 370 m) és Büdingenben (183.4), valamint K. G. Kind, „a fúrómesterek Napólaonja", Cessingenben (1839,535 m) tömörfarudazatot használt [10]. K. G. Kind az 1820-as évektől tevékenykedett a mélyfúrás terén. A híres fúrótechnikus mögött 10 000 láb lefúrása állt. Az elterjedtebb ütve-mííködő fúrásnál az egyetlen oszlopban egyesített fúrórudazat az üzem közben reá ható nagy feszültségek következtében könnyen szenvedett kihajlást, sőt, el is tört. A hiba kiküszöbölése Karl von Oeynhausen porosz bányakapitány nevéhez fűződik, aki 1834ben feltalálta a váltóollót (Rutschschere) (4. kép) és ezzel megnyitotta az utat a sikereses gazdaságos