Csath Béla - Deák Antal András - Fejér László - Kaján Imre: Magyar vízügytörténet (Pro Aqua Alapítvány – EJF, Baja, 1998)
2. Kaján Imre: Egy tudomány születése
2. EGY TUDOMÁNY SZÜLETÉSE 2. EGY TUDOMÁNY SZÜLETÉSE (A MÉRNÖK ÚTJA A GAZDASÁGILAG FELZÁRKÓZÓ MAGYARORSZÁGON, 1750-1850.) (Kaján Imre) E tanulmány címében jelölt időszak alatt a mérnökség Magyarországon igen nagy utat tett meg. Elején, - a XVIII.sz. közepén - még egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy egy vízügyi kérdésben mérnököt kell alkalmazni. A végén - a Tisza szabályozás megindulásakor - a műszaki alternatívák és műszaki döntések meghozatala már kizárólag a kor mérnökének feladata volt. A fent vázolt két szélső pontot természetesen a társadalmi-gazdasági szereplők igénye határozta meg, s ilyenformán a mérnök jelenléte valamennyire az adott korszak gazdaságát, társadalmi viszonyait (társadalmának saját gazdaságához való viszonyát) is jellemzi. Természetes, hogy a török uralom, és az ország visszavívása után rendkívül nagy különbségek voltak az egyes területek fejlettségében, sőt még népesültségében is. A vízügyi szempontból legkritikusabb helyzetben levő Alföldön is igen eltérő volt ez: a már a középkor óta kiváltságokat élvező jászkunok és a kamarai birtokok (telepítések) hamar a mezőgazdasági árutermelés útjára léptek, míg más vidékek még majd' egy évszázadig a hanyatló ártéri gazdálkodás éppen csak létfenntartó formái között voltak, s népességük is lassabban növekedett. S jóllehet minden alföldi megyének volt mérnöke, azt összehangolt, nagyobb térséget érintő munkára eszébe sem jutott használni senkinek. Az említett jász-kun szabad kerületek jutottak el legelőbb eddig a "beruházásig". Szabadságuk, melyet még 1279-ben KUN László adományozott, gazdasági (sőt bizonyos fokú politikai) önállóságot biztosított a számukra, mindenek előtt kereskedői jogokat. A területre a török háborúk és Rákóczi-szabadságharc után visszatérő (illetve betelepülő) lakosság hamar felismerte a lehetőséget, s 1745-ben megújíttatta e jogot (pénzbeni megváltással).A már ekkor az árutermelés útjára lépett területeken a fő kereskedelmi cikk a gabona és a hús volt. A Jászság és Nagykunság voltak az alföldi rideg állattartás legfőbb területei, mégis ők, a Szabad Kerületek szorgalmazták először azt, hogy a Tisza kiöntései ellen védekezhessenek. Ennek oka a jól jövedelmezett szántóföldi területek növekedése és az volt, hogy a rétek-legelök elárasztásához a vizet a Hortobágy és Berettyó fokain is biztosítani tudták Az, hogy melyik az a fok, amelynek elzárásával nyerhető a legnagyobb termőterület (illetve, hogy a többi fokokról merre és hogyan vezethető az éltető víz), a saját birtokuk igen részletes ismeretére vall. Ez az alföldi vízszabályozások történetében úttörő beavatkozás, s egyben az első jelentős és nagy hatású gazdasági célú ármentesítés a Tisza balparti Mirhó-fok elzárása volt, 1754-ben. Az u.n Mirhó-gátat négy nagykunsági település: Karcag, Kenderes, Kisújszállás és Kunhegyes építette közerővel, majd erősítette meg 1761-ben. A szabad jász-kunokkal szomszédos birtokos ORCZY Lőrinc báró jó gazdálkodó, felvilágosult főnemes lévén, hamar átlátta, a gát hasznát, s azt továbbfejlesztette (hullámverés elleni rőzseművekkel, valamint védőfűzes telepítésével, 1767.). Hogy mennyire nem volt még egyértelmű a mezőgazdasági árutermelés fölénye a hagyományos ártéri gazdálkodással szemben, azt az is mutatja, hogy Szolnok megye a gátat, 1776-ban elbontatta. A bontás indoka az volt, hogy a Tisza rövid időn belül (1770., 1772., 1774.) emelkedő maximumú árvizeivel sújtotta a vidéket, s ezt a vízszint-emelkedést a szétterülés megakadályozásával magyarázták. (A növekvő maximumok valós oka sokkal inkább a vízgyűjtőn a XVIII. században megkezdett intenzív fakitermelés volt.) Igazából azonban arról lehet szó, hogy a megyei birtokosok még nem álltak a Jász-kun kerületek gazdasági szintjén, s területükön társadalmi feszültségeket keltett az ártéri gazdálkodásban megélhetését vésztők tömeges megjelenése A pénz azonban nagy úr: a nehezen feltört ármentes szűz területek hasznáról és a dús legelőkről a Nagykunság árutermelő földbirtokosai nem tudtak lemondani s a gátat 1785-ben - immár mérnöki segédlettel - újjáépítették. A méreteiben is impozáns mű a Hatkunság közmunkájával, "vigyázó ingenieur" és molnárok, tehát műszaki szakemberek közreműködésével készült el, s szolgált eredményesen a Tisza szabályozásáig. 16
