Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
I. A szárazföldek erei
heti hőjét a franciaországi Can tál hegységben Chaudes-Aigues (88 °C), az északolaszországi Colli Euganeiben Albano (84 °C), a Pozzuoli melletti Pisdarelli (84 °C), az Ischia szigetén lévő Gurgitello (90 °C) forrása, és a még nem is olyan régen működő, a Lipari-szigetek számos 97-100 °C-os fürdője. Az állandóan működő melegvíz-források mellett ismertek időszakos szökőhévforrások, az úgynevezett gejzírek is. Ezek csak vulkáni vidékeken fordulnak elő. Földünk legismertebb gejzírei Izlandon, az USA-be- li Yellowstone Nemzeti Parkban, Uj-Zé- land északi szigetén és a Kamcsatka-félszi- geten találhatók. A működés szakaszossága még az egymással szomszédos gejzíreknél is eltérő. A Yellowstone Parkban néhány gejzír három-négy óránként is kitör, mások két-három hétig is nyugalomban vannak. Mindez nem csökkenti a magasba törő forró vízoszlop kitörésének látványosságát. A legtöbb nézőt az Old Faithful, az Öreg Hűséges nevű gejzír vonzza, amely meglepő szabályossággal, 65 percenként 50-80 m-es forró szökőkútként lövell a magasba. A nagyszerű látványosság öt-hat percig tart. Bunsen elmélete szerint a földfelszínről származó víz egy mélyre nyúló, a közeli magmakamra felől fűtött csőben gyülekezik össze. Az alsó vízréteg 100 °C fölötti hőmérsékletet is elér, de mivel a ránehezedő vízoszlop nyomása alatt áll, csak akkor jön forrásba, amikor a legfelső vízréteg is elérte a forrpontot. Ekkor a legalsó rétegek vize vízgőzzé változik, és a fölötte lévő víztömeget a magasba lövelli. A levegőn lehűlő víz visszahull a csőbe, és a folyamat kezdődik elölről. Más szerzők rámutatnak arra, hogy a víz „kiszökése” a cső formájától függően megy végbe. Henger alakú csőben a víz ugyan forrásba jön, de nem lövell a levegőbe. Minél hosszabb utat tesz meg a víz a felszín alatt és minél magasabb a hőmérséklete, annál több szilárd anyagot képes feloldani és Vízzáró réteg felszínre bukkanásához kötődő forrásszint (A. N. Strahler nyomán) magával szállítani. A források ásványtartalma ezért elsősorban a tároló kőzetektől függ. Mészköves területeken a karbonátok, szulfátok, kloridok és szulfidok uralkodnak, más források főként vasat és arzént, al- káliákat, kovasavat, lítiumot stb. tartalmaznak. Sok forrásra jellemző a magas szén-dioxid-tartalom. Az oldott alkotórészekben igen gazdag forrásokat ásványvíz- forrásoknak nevezzük. Az oldott részecskék alapján sós forrásokat (konyhasóval, NaCl), savas forrásokat (szén-dioxiddal, CO2), alkáli savas (C02-vel és nátriumkarbonáttal, Na2C03), vasas [C02-vel és vashidrogén-karbonáttal, Fe(HC 03)2], kénes (kén-hidrogénnel, H2S vagy alkáli-szul- fidokkal) és keserűsós forrásokat (magnézium-szulfáttal, MgS04 és nátrium-szulfáttal, Na2S04) különböztetünk meg. A nagy mésztartalmú források vizéből édesvízi mészkő, más néven mésztufa rakódik le. A kiválást a víz lehűlésén és a párolgáson kívül mészalgák segítik elő. Jugoszláviában, Sibenik környékén a Krka a maga építette édesvízi mészkőlépcsőkön több vízeséssel halad lefelé. A meleg vizű forrásokból kiváló édesvízi mészkő egész domboldalakat is bevonhat orgonasípokra, cseppkövekre emlékeztető anyagával, lép- csőszerűen elhelyezkedő, langyos vizű medencéket rejtő teraszaival. Ilyen képződmé16
