Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)

I. A szárazföldek erei

lálkozásuk helye csak a terület süllyedése ré­vén lett a tölcsértorkolat része. Hasonló a helyzet a Paraná tölcsértorkolatába ömlő Uruguay folyó esetében is. Az Amazonas, illetve a Paraná vízgyűjtő területe tehát aszerint változhat, hogy a Tocantinst, illet­ve az Uruguayt önálló folyónak vagy pedig mellékfolyónak könyveljük-e el. További nehézséget jelent a felszíni víz­gyűjtőn belül elhelyezkedő, vízfolyás nél­küli területek hovatartozása. A Nílus víz­gyűjtő területét például a Földön az ötödik, Afrikában a Kongóé után a második legna- gyobbként tartják számon. Ezen belül azonban 1 270 000 km2, a vízgyűjtő mint­egy 44%-a nem gyűjtő, tápláló, hanem csak fogyasztó területként jön számításba. Ugyanez mondható el olyan száraz égövi folyókról is, amelyek vízgyűjtő területén belül kisebb-nagyobb lefolyástalan térsé­gek terpeszkednek. Ilyenekre bukkanha­tunk a Niger, az Oranje, a Colorado, a Rio Sao Francisco, a Szir- és az Amu-daija víz­gyűjtőjén is. A Szir-darját övező vízválasz­tó vonalon belül 245 000 km2 a tényleges vízgyűjtő területként számba se vehető le­folyástalan terület nagysága. Ez a „vízgyűj­tő terület” 55%-a! Nem feledkezhetünk meg azokról a külön­böző nagyságú lefolyástalan területekről sem, amelyeket többnyire felosztanak a szomszédos folyók vízgyűjtője között. Erre a nagyvonalú eljárásra több példát talá­lunk a Közép-európai-síkvidék fiatal moré­nával fedett területein, ahol kisebb-na­gyobb lefolyástalan térszíneket egyszerűen „hozzácsaptak” az Elba, a Warnow, az Odera és egyéb folyók vízgyűjtő terüle­téhez. Amíg a leghosszabb folyók „versenyében” igen szoros a mezőny, és egy esetleges hely­cseréhez már kis méretkiigazítás is elegen­dő, a vízgyűjtő területek nagyságának listá­ját behozhatatlan előnnyel vezeti az Ama­zonas. A második helyen, erősen leszakad­va követi - a hossz-szerinti sorrendben mindössze nyolcadik helyen álló — Kongó. A további sorrend: Mississippi-Missouri, Ob, Nílus, Rio de la Plata, Jenyiszej, Léna, Niger, Jangce. A legtöbb problémával azonban azok talál­koztak, akik a folyókat a közepes évi víz- szállítás alapján akarták osztályozni. Meg­bízható adatokat azonban csak az utóbbi idők alapos mérései és adatgyűjtései szol­gáltattak. Ahogy J. Marcinek fogalmazta, számtalan folyónál „szenzációszámba me­nő eltérések” adódtak a korábban közzétett értékekhez képest. Az Amazonas vízszállí­tását például jócskán alábecsülték. 1883-ban E. Reclus 80 000 m3/s-os, 1887-benJ. Mur­ray 70 000 m3/s-os, 1906-ban R. Fritzsche mintegy 100 000 m3/s-os adatot tett közzé. A későbbi szakirodalomban 100-125 000 m3/s-ról szóló adatok jelentek meg. 1962 óta az Amazonas évi közepes vízszállítását kereken 180 000 m3/s-ban adják meg. Néhány afrikai folyó hasonló adatait vi­szont alaposan túlbecsülték. A Kongó évi közepes vízhozamáról 1883-ban még 60 000 m3/s-ot publikáltak, a ma elfogadott érték csak 42 000 m3/s. Még erősebben csökkent a Niger, a Zambézi és az Oranje folyókra megadott érték. Észak-Ázsia folyóiról is csak az utóbbi évti­zedekben vannak megbízható adataink. 1906-ban R. Fritzsche az Ob közepes víz- szállításáról még 6250 m3/s-os adatot kö­zölt, a legújabb irodalomban ennek éppen kétszeresét, 12 600 m3/s-ot fogadnak el. A téves becslésektől — habár itt az eltérések kisebbek voltak — Európa folyói sem men­tesek. A Mississippi 1883-ból származó 17 420 m3/s-os adata viszont mindmáig va­lósnak bizonyult. A torkolatnál 1921—1945 között végzett mérések 17 545 m3/s-os eredményt adtak. A közepes évi vízszállítás listáját, csakúgy mint a folyóhossz és a vízgyűjtő terület ese­tében, az Amazonas vezeti. A vízgyűjtő te­rülethez hasonlóan itt is a Kongó a máso­dik. A harmadik helyen a Jangcét találjuk. A valódi meglepetést a negyedik és az ötö­dik helyen álló Orinoco és Brahmaputra je­46

Next

/
Oldalképek
Tartalom