Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
I. A szárazföldek erei
posták a füvet, lerágták, elpusztították a bokrokat. A sivatag térhódítása, az aszály súlyossága erre is visszavezethető. Ameny- nyiben kellő időben felfigyeltek volna a csapadék 1965 óta tartó feltűnő csökkenésére, a katasztrófát legalábbis mérsékelhették volna, illetve korábban megindulhatott volna a nemzetközi segélyakció. Az éghajlat-ingadozásokat a jövőben sem lehet teljesen kiküszöbölni. A sivatag térhódítását és a szociális katasztrófákat azonban további kutak és tárolómedencék létesítésével, az állattartás korszerűsítésével, takarmány- és élelmiszerkészletek felállításával meg lehet előzni. Mindennél fontosabb azonban a nomádok egy részének letelepítése és a gyarmati korból örökölt egyoldalú, elmaradott gazdálkodás megváltoztatása. Csak így sikerülhet majd az éghajlat „zsarnokságától” teljesen megszabadulni. Földtani időszakokra visszatekintve még erősebb, hosszabb távra ható éghajlat-ingadozásokkal találkozhatunk. Könyvünk egy másik részében behatóbban is foglalkozunk a pleisztocén kor váltakozón hideg és enyhe, illetve bő csapadékú és szárazabb korszakainak kérdésével (1. III. fejezet). Földünk legnagyobb és legbővizűbb folyamai A legtöbb nyelv — megkülönböztetvén csermelyeket, patakokat, folyókat, folyamokat - egyértelműen utal a vízfolyások nagyságára. Földünk sok vidékén hiányoznak a hosszú folyamok kialakulásához szükséges feltételek. Szigeteken, félszigeteken, földszorosok területén, mint például az Angol- és az ír-szigeten, Skandináviában, Az Appennini-félszigeten, Közép-Amerikában vagyja- pánban, csak viszonylag kisebb folyókat találunk, hiszen a központi helyzetű vízválasztó és a tengerpartok között csak csekély a távolság. Az említett területeken, a Pó és néhány mexikói folyó kivételével, egy sem lépi túl az 500 km-es hosszúságot. Dél-Amerikában az Andok gerincén húzódó fő vízválasztó olyan közel halad a pacifikus parthoz, hogy csak rövid, egymással párhuzamos, a legtöbb esetben mellékfolyó nélküli vízfolyások alakulhattak ki. Ezeknek természetesen mind vízgyűjtő területük, mind közepes vízhozamuk igen kicsi. Nagy folyamrendszerek kialakulásához szubkontinens méretű vízgyűjtő területekre van szükség. Európa legnagyobb folyói, éppen emiatt Kelet-, Délkelet- és Közép- Európában jöttek létre. A tudomány a nagyságviszonyokat egyértelmű, mérhető jellemzők alapján igyekszik megállapítani. A folyók rangsorának meghatározása a folyóhossz, a vízgyűjtő terület, az évi közepes vízhozam nagysága alapján végezhető el. Ilyen adatokra támaszkodik az oldal alján látható csoportosítás is. A gyakorlatban minden csoportosítás számos problémát vet fel. Egy adott folyó ugyanis az egyik ismérv alapján a lista élén állhat, egy másik szerint viszont csak a mezőny közepén foglalhat helyet. Legjobb példa a Nílus, amely Földünk három leghosszabb folyója közé tartozik. A vízgyűjtő terület alapján azonban már csak az ötödik helyen áll. Vízhozama szerint viszont csak közepes folyónak minősíthető. A csoportosítás tehát csak az egyes mérőszámok alapján végezhető cl. / folyóhossz vízgyűjtő terület kis folyók 100-200 km 1000-10 000 km2 km nagy folyók 200-500 km 10 000-100 000 km2 folyamok 500-2500 km 100 000-1 millió km2 óriás folyamok > 2500 km > 1 millió km2 43