Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
I. A szárazföldek erei
te el. Csupán Szegeden 5585 ház omlott össze, s 151 ember lelte halálát. A szegedi Körút egyes szakaszainak neve (Brüsszeli, Párizsi, Londoni, Moszkvai, Bécsi körút) mindmáig emlékeztetnek az elpusztult város újjáépítéséhez nyújtott támogatásra. A legpusztítóbb árvizek talán a nagy ázsiai folyamok igen sűrűn lakott síkságait sújtják. Nem utolsósorban azért, mert e területeken a védekezés még korántsem megoldott kérdés. A Gangesz és a Brahmaputra alsó szakasza mentén ezért okoznak a 10-15 évenként fellépő szélsőséges árvizek akkora pusztítást. Hivatalos adatok szerint az 1974. augusztusi árvíz, amely különben Északkelet-India nagy területeit is elérte, csupán Banglades- ben 30 millió embert érintett, és a rizsföldek 80%-át öntötte el. Az áradás 2000-nél több áldozatot követelt. Kínában az árvíz elleni védekezés nemzedékek óta igen fontos szerepet kap. A kínai történelemből mégis vagy másfél ezer a Huang-ho, „Kína ostora” által okozott, sok millió ember életét követelő katasztrófa ismeretes. Az árvizek azonban nemcsak közvetlen pusztítással, hanem hosszú időn át és csak közvetve jelentkező negatív hatásokkal is járnak. A túlélőket gyakran járványok tizedelik. A termőföld sokszor hónapokon keresztül megművelhetetlen. S ha végül a víz levonult róla, kiderülhet, hogy az értékes termőtalajt homokos hordalék fedte be. Az árvizek pusztításai után tehát még éhínségek is szedték áldozataikat a sokat gyötört földeken. Évszázados éghajlat-ingadozások és a vízjárás A tudományt régóta foglalkoztatják az évtizedeket, sőt évszázadokat átfogó, úgynevezett szekuláris vízállás-ingadozások, amelyek hasonló időtartamú éghajlat-ingadozásokra vezethetők vissza. E. Brückner 1890-ben egy mintegy 35 éves ciklust állapított meg. Vizsgálatai szerint a XIX. században 1815-1830, 1850-1860 és 1880-1890 között nedvesebb időszakokat és így magasabb vízállási értékeket, a köztes években pedig szárazabb éghajlatot és ennek megfelelően gyakori alacsony vízállást lehetett kimutatni. Az utóbbi évtizedben ilyen problémák állították az érdeklődés középpontjába a Szahara déli peremén húzódó területet, a Sza- hel-övet. Az éghajlat ingadozása és ennek következtében a sivatag térhódítása az ott élő népek létalapját veszélyezteti. Theodor Monod francia professzor szerint „a Szahel- öv egyensúlyát már néhány zápor is megbonthatja, és emiatt az ínség és az éhhalál állandó fenyegetést jelent”. A Szahel-övön áthaladó folyók, a Niger, a Szenegál, a Chari és a Nílus vízjárását összehasonlítva, a kutatók feltűnő egyezésekre bukkantak. Elsősorban a terület nyugati felén található két folyón, a Nigeren és a Szenegálon sikerült kimutatni a közepes vízhozam hullámzásszerű, mintegy 14 évenként megforduló előjelű ingadozását. E rövid időtartamú ingadozáson kívül megfigyelhető egy közepes távú is. A Sza- hel-övben 1870-1898 között az igen nedves, 1902-1950 között a jóval szárazabb évek voltak gyakoriak. A Nílus évi vízszállítása az első időszakban mintegy 100 km3, a másodikban csak 83 km3 körül mozgott. A középtávú ingadozáson belül kimutathatók bizonyos szélsőséges évek is. 1878-1879-ben a Nílus vízszállítása 146 km3-rel tetőzött, 1913-1914-ben viszont mindössze 42 km3 víz folyt le. 1890-ben a Szenegál vízszintje olyan magasra emelkedett, amire a helybéliek közül még a legidősebbek sem emlékeztek. Hiteles adatok szerint vize a jelenlegi mauritá- niai fővárostól, Nouakchott-tól 100 km-re északkeletre fekvő területeket is elért. 1813-1814-ben, a Niger-könyökig előrehatoló francia katonák Timbuktu és Goun- dam környékét elöntő, jelentős áradásokról 41
