Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
VIII. Megzabolázott folyók
gódása is. A kimélyülő mederben haladó vízfolyás kisebb területet önt el árvíz idején, és növekszik a hajózás biztonsága is. A meder mélyülésében a duzzasztóművek is szerepet játszhatnak. Mivel ezek gátfala a hordalék jelentős részét visszatartja, a duzzasztóművek alatti szakaszon csökken a feltöltés, a meder elsekélyesítésének veszélye. Ilyen, az egész mederkeresztmetszetet lezáró műtárgyakat kezdetben csupán kisebb folyókon létesítettek. A nagyobbak medrét főleg sarkantyúkkal keskenyítették el. Ezek szintén megnövelték az eróziót. A mögöttük lévő holttérben pedig felgyorsult a kisvízi meder elhomokosodása. A szabályozások során felismerték azt is, hogy az árvizeknek optimális mozgásteret kell biztosítani. Az árvízi medret, természetes védelmet nyújtó partok híján, a folyótól bizonyos távolságra emelt gátakkal kell körülvenni. Sok szélsőséges árvizektől veszélyeztetett folyó mentén, gyéren lakott és mezőgazdaságilag viszonylag értéktelen térségekben külön felfogóterületeket is kialakítottak. A legfontosabb azonban, hogy a folyó lehetőleg ne lépjen ki az árvízi medren kívülre. Ezt csak a medrek, a partok, a gátak folyamatos ellenőrzésével, erősítésével lehet biztosítani. Az első nagyszabású folyószabályozást a pusztító árvizeiről hírhedt Felső-Raj nán végezték el 1817 és 1866 között. Johann Gottfried Tulla (1770-1828) badeni mérnök tervei alapján a Rajna számos kanyarulatát átvágták. A Lauter-torkolat és a Mannheim közötti szakaszt 18 kanyarulat átvágásával 135,1 km-ről 85 km-re rövidítették (—37,1%), a Basel és a Lauter-torkolat közötti 21 átvágással pedig a folyó azon a szakaszon 218,5 km-ről 187,8 km-re rövidült (-14%). Az átvágások nyomán valóban felgyorsult a folyó bevágódása. A Felső-Rajna századunk húszas éveiig Baselnál 2,3, az Idsteini-küszöbnél 3, Rheinweiler és Neuenburg között pedig mintegy 5,5 m-rel mélyítette medrét. A Rajna szabályozása Speyernél. A magaspartok közötti árteret a szabályozások előtt gyakori elöntés fenyegette (H. W. Flemming nyomán) Páratlan folyószabályozási munkálatok kezdődtek 1851-ben a Magyar Alföldön, amelynek sík felszínén a Tisza évente akár 19400 km2-nyi területet is gyakran hónapokra vízzel borított be. A kanyarulatátvágások a Tisza összhosszát 1420 km-ről 997 km-re, a Magyarország mai területére eső szakaszát pedig 955 km-ről 579 km-re rövidítették (-37%). A folyó mentén 4000 km hosszú gátrendszer húzódik, a mögöttes területeket pedig több ezer kilométer hosszúságú vízlevezető csatornák hálózzák be. A szabályozások nyomán kis területekre szorultak vissza az ártéri erdőségek zöldcllő foltjai, és helyüket sokfelé a puszta hódította meg. Az ármentesítések legnagyobb 185
