Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
VIII. Megzabolázott folyók
ból és újból rohamra indult. A folyami marschok nagy területeit borította be hullámaival, és a római idők beltavának, a Flevo- tónak a partvonalát áttörve zsákszerű öblöt hasított a szárazföld testébe. Ezt a hollandok Déli-tengernek, Zuiderzeenek nevezték. A legsúlyosabb vihardagályok a XI. és a XV. század között rontottak partra. A tengerparton, a vihardagályok által különösképpen veszélyeztetett torkolati öblökben és a folyók mentén felhúzott gátak már elégtelennek bizonyultak a marschföldek védelmére. A tengernek csupán egy Európában korábban ismeretlen szerkezet, a szélmalom hadrendbe állításával sikerült megálljt parancsolni. A hollandok három, egymással végeredményben összefüggő irányból vették fel a harcot: a legfontosabb továbbra is a partok és a szigetek védelme volt, emellett biztosítani kellett a folyópartok hézagmentes védelmét is, és végül ki kellett alakítani olyan területeket, ahová elvezethették a vihardagályok, főként a lefolyásukban akadályozott folyók vízfeleslegét. Az áradásoktól fenyegetett területek kiszárításáról és folyamatos szárazon tartásáról a szélmalmok gondoskodtak. A hollandok csodálatra méltó, tiszteletet parancsoló lecsapolási munkálatai mögött évszázadok szorgalma rejtőzik. A szüntelenül forgó, sustorgó szélmalmok segítségével egyre több olyan gátakkal védett területről is kiszivattyúzták a vizet, amely a tengerszint alatt helyezkedik el. A szigetekre és félszigetekre bomló Észak-Holland tartományban végzett lecsapolási munkálatokra, a Zuiderzee területének részleges vissza- hódításával, éppen napjainkban teszik fel a koronát. A holland marschföldek zsilipekkel, gátakkal, szivattyúművekkel szabályozott folyó- it alig lehet megkülönböztetni a mesterségesen ásott csatornáktól. E hollandul boe- zem-folyóknak, azaz szó szerint tenger- öböl-folyóknak nevezett vízfolyások egyik fő jellegzetessége, hogy útjuk nagy részét a tengerszint alatt teszik meg. Vizüket ahhoz, hogy tengerbe ömölhessenek, előbb A Delta-terv 700 km-rel rövidíti le a holland partvidéket. A négy tengerágat súlyos gátak zárják le (1-4). A Zandkreek, a Grevelingen és a Volkerak mentén kisegítő gátakat is emeltek (7-9). Két tengerágat, északon a Nieuwe Waterweget [Rajna- és Maas- torkolat (5)], délen pedig a Nyugati-Scheldét (6) nyitva hagyták, hogy Rotterdam, illetve Antwerpen kikötője megközelíthető legyen. Capelle környékén, az IJsselen mozgatható vihardagálygát védi az alföld területét (R. Gilsenbach nyomán) 183
