Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
III. Forradalmi események a folyók életében
A pleisztocén során belföldi jégtakaróval borított területeken sajátos formák jöttek létre. A jég elrombolta a preglaciális völgyhálózatot. A jégtakaró peremén ősfolyamvölgyek képződtek. A jég elolvadása után új vízhálózat alakult ki. Végmorénák, ősfolyamvölgyek (fehéren) és keresztvölgyek a Közép-európai-síkvidé- ken (Woldstedt és mások nyomán) zép-Európáig nyúló skandináviai eljegesedés bizonyítékaként értékelte. A hamarosan egyre több helyről származó adatok a meleg és hideg időszakok többszöri váltakozására utaltak. De Geer és Wahnschaffe a Rüdersdorfi-rögön egymást keresztező jégkarcokat ismertek fel, amit többszöri jég-előrenyomulással magyaráztak. Ezt a felfogást támasztották alá a különböző szintekben talált glaciális lerakódások is. Az éghajlatváltozások menetét azonban legpontosabban a jégtakaró által már el nem ért területek folyóvölgyeiből lehetett kiolvasni. Ejégperemi, illetve jégkörnyéki (pc- riglaciális) területen, mint például az Alpok előterén, Közép-Európa jégmentes középhegységi térszínein, a következő folyamatokat sikerült rekonstruálni. A hideg időszakokban a hóolvadásból táplálkozó lefolyás csak a nyári hónapokra Az Alpok előterének glaciofluviális teraszai. Általánosított szelvény a Rajna svájci felső szakaszán (A. Heim és mások nyomán). A teraszok (idősödő sorrendben, alulról felfelé): 1 = jelenlegi folyómeder; T. = fiatalabb würm-terasz; T2 = idősebb würm-terasz; T, = riss-terasz (2 = a völgytalp eredeti magassága); T4 = mindel-terasz (3 = a völgy talp eredeti magassága); T5 = günz-terasz (4 = a völgy talp eredeti magassága); M = a legnagyobb eljegesedés morénája 85
