Budavári Kurt - Szászhelyi Pál: Vízhasznosítások (Tankönyvkiadó, Budapest, 1968)
1. Az öntözés tervezési, építési, üzemeltetési és fenntartási munkái - 1.1 Vízhasznosítási főművek
zási, a helyszíni vasszerelési és betonozási munkák elmaradnak vagy lényegesen lecsökkennek). A helyszíni építési munkákat - a szokásos gyakorlattól eltérően - a műtárgyépítésekkel célszerű megkezdeni, mivel ebben az esetben a munkaállványok készítése rendszerint megtakarítható, ezenkivlll a műtárgyépítések időtartama többnyire hosszabb, mint a földmunkáké. A műtárgyépítésekhez szükséges nagytömegű anyagokat (betonkavics, kő, előregyártott elemek) nyáron vagy a téli fagyos napokon célszerű a helyszínre szállítani, mivel ilyenkor a szállítás a földutakon és a terepen sokkal könnyebben végrehajtható, mint tavasszal vagy ősszel, amikor a talaj át van ázva, ezenkívül télen és nyáron a vasútnál sincs olyan nagyfokú csúcsforgalom, mint ősszel és tavasszal. A földmunkák végrehajtásának ütemét úgy kell meghatározni, hogy ehhez a csatomaszigetelési-, és burkolási munkákkal jól lehessen kapcsolódni (ideértve a biológiai rézsüvédelmi munkákat is, amelyekkel az 1.122 és az 1.123 pontokban foglalkozunk). Ugyanis az utóbbiak kényes munkák, amelyeket nem minden időben lehet Jó minőségben elvégezni (pl. a burkolási munkákat télen nem lehet jól elvégezni, a szigetelési munkákat nyáron, a biológiai védelmi munkákat viszont ősszel a legcélszerűbb végrehajtani). Nagy gondot kell fordítani arra - különösen a laza homoktalajokon - hogy a rézsűfelületek ne maradjanak sokáig védelem nélkül, mert különben az erózió azokon olyan káros elváltozásokat okozhat, hogy a rézsűképzést - a védőmü elhelyezése előtt - esetleg meg kell ismételni. 1.122. A korszerű gyepesítés végrehajtása A töltésrézsűkön és - különösen homoktalajokban - a bevágási rézsűkön és padkákon súlyos eróziós károk keletkezhetnek, ha megfelelő védelmükről nem gondoskodnak. A védelem legcélszerűbb módja: a gyepesítés, mert ez nemcsak védelmet nyújt, hanem egyidejűleg a bevédett felületek hasznosítását is lehetővé teszi, mégpedig jóval kisebb költséggel, mint az egyéb védési módok (pl. a burkolatok). A gyepesítés azonban a hagyományos módon - 5-10 cm - vastag humuszréteg felteritésével és a fümagkeverék egyszerű elvetésével - többnyire nem eredményezett megfelelő, összefüggő gyeptakarót, ezért eredményesebb módszereket kellett keresni. Erre 1966-ban került sor, amikor az árvízvédelmi töltések helyreállításával egyidejűleg a Duna-Tisza-csatorna és a Kiskunsági öntözőfőcsatorna homokos talajú rézsűin előregyártott gyepszőnyegeket helyeztek el, részben a rézsű teljes lefedésével, részben - takarékossági okokból - rácsszerüen (lásd a 21. ábrát). De alkalmaztak helyszíni vetést is, mely alá - a korábban alkalmazott egyszerű humuszolás helyett - tőzeggel, komposzttrágyával és műtrágyával kevert humuszt terítettek "nevelő-táp"-ként. Az összekeverést és elterítést géplánccal hajtották végre. A kísérlet sikeresnek mondható, bár végleges- 74 -
