Botár Imre - Károlyi Zsigmond: Vásárhelyi Pál, a Tisza-szabályozás tervezője (Vízügyi Történeti Füzetek 2. Budapest, 1970)

Vásárhelyi Pál Tisza-szabályozási terve - Paleocapa „véleménye"

tójának szavai szerint „némi" különbség létezik a két terv között annyiban, hogy az egyik 101 átmetszést ajánl, a másik csak 15-öt „átengedve a többieknek megtételét akkorra, midőn a töltések közé korlátolt folyó erőteljesebb munkálkodásaiban biztosabb útmutatást ad az átvágások pontjaira nézve."

112 A különbség ugyanis erősen csökken, ha nem az átvágások számát, hanem az általuk elért rövidítést állítjuk szembe egymással: Vásárhelyi tervezete szerint az átmetszések által elérendő rövidülések hossza 458,5 km, Paleocapa javaslata szerint pedig 205,3 km.* Ez tehát a helyes összehasonlítás: Paleocapa a Vásárhelyi javasolta rövidítésének nem 15%-át, hanem 44" (l-át kívánta megvalósítani — azonnal szükségesnek tartva azokat, s későbbre halasztva a továbbiakat. Ezért kísérelhette meg Herrich Károly az ötvenes években a két terv egyesítését, mondván, hogy köztük „lényeges" különbség nincs. Ilyen lényeges különbség elsősorban az átvágások helyét illetően volt: Paleocapa Tokajon felül egyetlen átvágást sem tervezett, illetve javasolt, bár — mint láttuk — létesítésüket nem zárta ki. Paleocapa véleménye ellen azonban legalább ugyanannyi érv szól, mint mellette. Vásárhelyi és elődei, sőt az érdekeltek is, jól látták, hogy a Tiszának éppen Csap és Tokaj között van a legelfajultabb szakasza: a folyó pályája a völgy hosszának csaknem háromszorosa, esése pedig fele a Tiszaújlak—Namény közti szakaszénak. Ezért kívánták itt a szabályozást a meder javításával kezdeni, noha kétségtelen, hogy — mint Paleocapa hangsúlyozta — a sok átvágás együttvéve is viszonylag keveset javított az esésviszonyokon. Műszaki szemmel nézve Paleocapának abban kétségtelenül igaza volt, hogy a Tisza felső szakaszának szabályozását későbbre kellett volna hagyni, mikorra az alsó szakaszokon sikerrel járt a munka. Ebben azonban következetesnek kellett volna lennie, s nem lett volna szabad itt a Tisza mellékvizei — az Ondava, Tapoly, Latorca és Bodrog — rendezését sem javasolnia. Még nagyobb hibát követett el azzal, hogy nem vette tekintetbe a „megrendelők" kívánságát, sőt, maga ellen fordította épen azokat az érdekelteket, akik pedig az egész szabályozási munkát elindították, s annak terheit vállalták. Nem vette tekintetbe azt a körülményt, hogy a Tisza-szabályozást elsősorban az érdekelt felső-tiszai birtokosság sürgette. Természetes tehát, hogy hamarosan — már a Tiszavölgyi Társulat 1847. március 27-i ülésén — felmerült a felsőszabolcsi, beregi és bodrogközi társulatok részéről az az óhaj, hogy a felső-tiszai átvágásokat megvalósítsák. A Központi Választmány pedig nem tudott kitérni ez elől. Ennek érdekében Paleocapa véleményének olyan értelmezést adtak, hogy az egyáltalán nem tiltja a Tokajon felüli átmetszéseket, s bár ezeket nem tekinti „a rendszerhez tartozónak", megengedi, hogy a felső-tiszai társulatok „helyi érdekből" * Ordódy Pál: Előterjesztés a Tisza és mellékfolyóinak szabályozása . . . tárgyában . . . Bp., Pesti Könyvny. 1880. 13. és 16. p. (Az eredeti terv szerint: 452 km.)