Botár Imre - Károlyi Zsigmond: Vásárhelyi Pál, a Tisza-szabályozás tervezője (Vízügyi Történeti Füzetek 2. Budapest, 1970)
Vásárhelyi Pál és az utókor - Vásárhelyi Pál aldunai munkálatai
A Széchenyi-út a Kazán szorosban alkotása. A hadászati szempontból fontos területen, a Dáciával való összeköttetés biztosítása érdekében a rómaiak már Tiberius és Trajanus idején (az 1. és 2. sz. fordulóján) építettek a jobb parton egy hadi utat, amely azonban később elpusztult s több mint 1700 éven keresztül nem akadt senki, aki ismét meg merte volna kísérelni a feladat megoldását. Ez érthető is, hiszen, mint köztudomású, a rómaiak mérnöképítészeti munkáinak színvonalát Európa általában is csak a XIX. század végén érte el — pl. a vízben kötő cement, a kavicsbeton széles körű alkalmazásával. (Sőt, a vízellátás bősége tekintetében Európai városai még ma is mögötte maradnak az ókori Rómának . . .) Széchenyinek és Vásárhelyinek azonban már az 1830-as években — az ország gazdasági-műszaki fejlődésének e korai szakaszában — és korlátozott anyagi eszközökkel is sikerült olyan korszerű utat építeniük, mely nemcsak állta a versenyt az egész római birodalom erejével rendelkező Trajanus Duna-jobbparti útjával, hanem messze felülmúlta azt. 19 Az első kiadvány, mely annak idején az al-dunai munkálatok — Széchenyi és Vásárhelyi víziútfejlesztési tevékenysége — eredményeit és úttörő érdemeit a nemzetközi közvéleménnyel megismertette, ugyancsak a DonauVerein említett dokumentumgyűjteménye: ,,. . . ein aufgeklarter und vordenkender Mann, die ganze Bedeutung der Aufgabe erfassend, die Kühnheit hatte, grosse Arbeiten zur Beseitigung der Schiffahrts —Hindernisse vorzuschlagen, um dem Verkehr daurend diese wichtige Strasse zu eröffnen. Dieses ist das uneingeschränkte, unvergessliche Verdienst des Grafen Stefan Széchenyi . . ."