Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)

Az 1894. évi és az 1907. évi távlati fejlesztési tervek — és végrehajtásuk - A 20 éves vízi-beruházási program végrehajtása és a Tisza-szabályozás eredményei 1918-ig

Az Orsz. Vízépítési Igazgatóság kistanácsának 1914. jan. 5-i ülése, amelyet Kvassay Jenő az addigi eredmények és a további feladatok felmérése érdekében hívott össze, részletesen foglalkozott a Tisza-szabályozás kérdéseivel. Megvizsgálta, hogy milyen eredményeket ért el a vízügyi szolgálat és a Tiszavölgyi Társulat a Tisza szabályozása, a Tisza-völgy ármentesítése és belvizeinek levezetése terén — a távlati tervezés első 20 évének időszakában: 1894—1914 között. Ez a helyzetelemzés a Tisza völgyében végzett mindhárom nagy vízrajzi felmérés adatait felhasználta: a szabályozást előkészítő Lányi-féle Tisza-felmérés egykori adatait, a Vízrajzi Osztálynak a Kvassay-féle fejlesztési tervet előkészítő felmérését, valamint ennek 1906—1909. évi és az újabb változásokat is rögzítő revízióját.

48 Mindezek elemzése alapján állapították meg, hogy a Tiszán •— a meder fejlődését tekintve — három, erősen különböző és tipikus szakasz különböztethető meg : 1. a legfejlettebb a meder a Tohaj feletti szakaszon. A folyó beágyazódása — a lazább talaj és a nagyobb esés miatt — itt tovább fokozódott: a meder mélyült és szélesedett és a hullámtér vízvezető szerepe csökkent; 2. a legkedvezőtlenebb a helyzet a Tokaj—Szolnok közti szakaszon, ahol az átvágások kifejlesztésére a legkésőbb kerül sor, s ahol széles hullámterek, sőt nyílt árterek maradtak; 3. a Szolnok alatti szakasz helyzete ismét valamivel kedvezőbb, azonban a mederfejlődés itt sem olyan mértékű mint a felső szakaszon. Az árhullámok tetőzési szintje, a fentieknek megfelelően elsősorban a Tokaj alatti szakaszon emelkedett tovább: az 1888. évi árvíz Tokaj és Szolnok között hozott új maximumokat és okozott nagyarányú elöntéseket, az 1895. évi árvíz pedig (amikor ilyen elöntések már nem csökkentették az árvízi csúcshozamokat!) a Szolnok alatti szakaszon. A társulatok az 1888. majd 1895. évi árvízszintnek megfelelően előírt és kellő biztonságot nyújtó töltésméreteket — néhány szakasz kivételével — 1914-ig kiépítették. (A felsőbodrogi, szernyei és a Temes-begavölgyi Társulat, valamint az adai magánöblözet területük kisebb gazdasági értéke miatt kapott haladékot a töltéserősítés végrehajtására.)

48 1888—1914 között a szabványszerűen kiépített tiszai töltéseken már csak egyetlen jelentősebb töltésszakadás fordult elő: 1895-ben Cibakházánál 9800 kh elöntéssel. (Okát a töltéstestben levő rejtett hibában ismerték fel, s e tapasztalatok alapján került előtérbe a töltésfenntartás kérdése.) Egyes társulatok az értékesebb területek (települések) melletti, vagy a hullámverésnek erősebben kitett töltések védelme érdekében töltésburkolást is alkalmaztak. Az egész Tisza völgyében 1917-ig 4190 km hosszú töltés épült, amelynek költségét 281 millió koronára becsülték.

49 Bár a törvény még nem tette kötelezővé, a társulatok ebben az időben — a régi reformkori programnak megfelelően — a belvízrendezést is feladataik körébe vonták.