Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)

Az 1894. évi és az 1907. évi távlati fejlesztési tervek — és végrehajtásuk

együttműködése esetén 27 millió m

3-re csökkenthető mesterséges földmozgósítás költségét pedig 13,1 millió forintra becsülték, és ezen az áron a kívánt eredményeket 10—12 év alatt remélték elérni. Az 1894:111. tc. — az évi költségvetések keretében már elvégzett munkát leszámítva — a szóban forgó összeget 11,65 millióra csökkentette, de még ez is azt jelentette, hogy a Kvassay-féle távlati tervek első szakaszában, 12 év alatt nagyobb összeget fordíthattak az átvágások fejlesztésére (és a házi kezelésben végzett kotrások árcsökkentő hatására nagyobb volumenű munkát végezhettek!) mint a korábbi négy és fél évtized alatt együttvéve. Kvassay elítélte a korábbi egyoldalú szemléletet, amely csak a vizek kártételeit látta, s ezért azok levonulását kívánta gyorsítani. A felsőbb szakaszok árvíztároló hullámtereinek megtartását (esetleg pótlását), nemcsak átmenetileg tartotta szükségesnek, hanem a mezőgazdasági vízgazdálkodás szempontjából általában is előnyösnek tekintette. Ugyanakkor megállapította, hogy bár az átvágások fejlesztése továbbra is a folyószabályozás legfontosabb feladata marad, napirendre kell tűzni a mederrendezés és mederrögzítés kérdését és sürgősen pótolni kell a hullámtér rendezése terén tapasztalható elmaradásokat is. A terv a Tisza-szabályozás folytatására szükséges előirányzatot 18 129 126 frt-ban állapította meg, s ebből 11 651 385 frt-ot szánt az átvágások fejlesztésére, 6 071 536 frt-ot a meder- és a hullámtér rendezésére, 406 205 frt-oi pedig a Bodrog átvágásainak bővítésére. E három fő feladatnak megfelelő csoportosításban tárgyalta a nagytanács is a munkaterv részletkérdéseit; (a) átvágások, b) mederrendezés, c) hullámtér-rendezés.)

41 42 A műszaki nagytanács vitáján a program mellett és ellene elhangzott hozzászólások sok mindent megmagyaráztak, ami mai szemmel nézve nehezen lenne indokolható. így például a társulati ármentesítési és az állami folyószabályozási munkák korábbi éles szétválasztása még mindig éreztette a hatását: a közös érdekű töltésbellebbezés (a szorulótok megszüntetése) ügyében nem sikerült előbbre jutni, s az erőket az érdekeknek megfelelően egyesíteni. A társulati töltéseknek — a folyószabályozási érdekeknek megfelelően — állami költséggel (vagy hozzájárulással) való áthelyezését méa most sem lehetett napirendre tűzni. (73—74. p.) így azután a hullámtér rendezése, ill. a szabályos hullámtér kialakítása lényegében a hullámtéri erdők vonalozásának javítására és a nyári gátak építésének megkezdésére korlátozódott. A levágott kanyarok alkotta öblözeteket ugyanis a lehetőség szerint ki kellett iktatni — legalábbis a közepes árvizek idejére — a hullámtérből, hogy c sebesség növelésével a meder feliszapolódásót csökkentsék. Másrészt azonban ezek teljes megvédése nem volt célszerű, mert e területek nagy szerepet játszottak a rendkívüli árvizek tá.olásában. (Sajnos, azonban ezeket az elveket a gyakorlatban nem mindig és nem mindenhol sikerült érvényesíteni.) (76—80. p.) Érthető felzúdulásra adott okot, hogy a törvénybe — a pénzügyi bizottság, ill. Darányi Ignác javaslatára — a töltésépítés állami támogatása helyett, az állami mederszabályozási munkák társulati támogctasa került: a törvény 2. §-a szerint ugyanis, ha a mederfenntortó munkák a társulali töltések védelmét is szolgálják, a költségek egy része — bizonyos határokon belül — a társulatokra hárítható. (A törvény annak megállapítását pedig, hogy milyen munkálatok nyilváníthatók társulati érdekűnek, a földmívelésügyi miniszterre bízta.)

42 A 12 évre szóló munkaprogram a távlati tervezés gondolatának felvetése mellett elsősorban a munka tudományos megalapozásának igényével vált korszakalkotóvá. A régóta sürgetett Vízrajzi Osztályt 1886-ban azért állították fel (még Baross Gábor rendeletére), hogy a folyó vízjárását, és elsősorban a korábbi