Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)
A szegedi árvíz — fordulópont a Tisza-szabályozás történetében - A hazai és a külföldi szakértők jelentése
ban nem vitte sokkal előbbre az ügyeket: az állami mulasztások megállapításával, a feladatok megfogalmazásával mindkét jelentés igen óvatosan bánt; a külföldieket a vendéglátókkal szembeni udvariasság, a hazai mérnököket a hivatali függőség tartotta vissza. Károlyi Sándornak egy független társulati vezetőnek kellett tehát elmondania mindazt, ami ebben a vonatkozásban a jelentésekből kimaradt. Már emlékiratának bevezetésében tiltakozik az ellen, hogy a szabályozás kérdéseit —• a történteket és a feladatokat — kizárólag műszaki kérdésnek minősítsék: ,,A szabályozás körül előfordult hibák alapjai ép annyira technikai, mint igazgatási hiányok." Nemcsak a felső átvágások erőltetése volt tévedés; „ép oly hiba volt az, hogy elfogadva ezen tervezetet, nem részesült az helyes kivitelben . . ." Ismételten hangsúlyozza azt is, hogy az alkalmatlannak bizonyult társulati töltések kialakítása is állami rendeletek alapján, állami közegek jóváhagyásával és közreműködésével történt •— ki javításuk terheiből tehát az államnak is részt kell vállalnia! Az állami felügyelet megszilárdítása és a munkálatok tervszerűségének biztosítása érdekében több intézkedést tart szükségesnek: melegen pártolja a külföldi szakértők által javasolt „műszaki tanács" gondolatát, javasolja a folyammérnökök hatáskörének kiterjesztését a mellékfolyókra, és helyesnek tartja, hogy alájuk rendeljék a társulati mérnököket. A nagyobb területek áttekintésének biztosítása érdekében azonban továbbra is fenn kell tartani a felügyelői állásokat stb. Elismeri, hogy a korábbi hibák egyik fő forrása a társulatok közti együttműködés és azok feletti műszaki felügyelet hiánya volt, azonban a társulatok önállóságát korlátozó, működési körét szabályozó törvény — az 1879 utáni első törvényhozási intézkedés — eredményei elé mérsékelt várakozással tekint: ,, . . . vájjon a társulatok hatalmának eme korlátozása mily értékkel bír, hogyha egyúttal nem biztosítjuk magunknak azt, hogy ügyeinket a kormány ezentúl csakugyan kellően fogja vezetni? Vájjon ezentúl inkább bízhatunk-e a kormány buzgóságában, mint eddig? Hisz, ha eddig nem tudta vízi ügyeinket kormányozni — jó törvények hiányában — miért nem alkotta meg a jó törvényeket előbb? Miért aludt vízügyi kormányunk évek óta? S miért hagyta tétlenségbe merülve a bajokat kumulálódni?" Károlyi Sándor aggályai később sajnos beigazolódtak. A Tiszavölgyi Társulat vezetőinek, a néhány haladó szellemű vízügyi, és gazdaságpolitikusnak (Micskey Imre, Türr istván stb.) a Széchenyi-féle koncepció feltámasztására irányuló kísérlete: a Tisza-szabályozás szervezeti, pénzügyi és jogi kérdéseinek rendezésére vonatkozó törekvései — nem hozták meg a kívánt eredményt. A műszaki kérdések háttérbe szorítását és a fejlesztési terv kidolgozásának, a feladatok megfogalmazásának és megoldásának elodázását nem tudták megakadályozni. Ha találhatók is pontok, ahol a szakértői jelentések bírálhatók, kétségte'en, hogy a munka továbbfejlesztésének alapelveit megadták. Ennek alapján a kormánynak módja lett volna a konkrét és részletes fejlesztési tervek kidolgozására. Ezt azonban addig halogatták, amíg o különböző szervezési és pénzügyi intézkedésekkel a feladatok megoldásának látszatát nem kelthették, és a várt és korábban sürgetett műszaki fejlesztési terv helyett csupán egy jelentést terjesztettek az országgyűlés elé — a Tisza-szabályozás állásáról, a hozott intézkedésekről és a későbbi teendők irányelveiről . . .
