Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)
A szegedi árvíz — fordulópont a Tisza-szabályozás történetében - Az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa és okai
amely a korábbi egységes és jól védhető sövényháza—szegedi öblözethez, az attól független percsorai öblözetet hozzácsatolva — az ország egyik legnagyobb hitbizományának ura, a Pallavicini-család számára lehetővé tette, hogy vizenyős rétjeit Szeged anyagi hozzájárulásával mentesítse az árvizektől. Nem törődtek azzal, hogy e két öblözet: a lakatlan percsorai rétek és a fejlett szegedi terület sorsának összekapcsolása (az azokat elválasztó sövényházi gát feladása) csaknem 100 ezer ember élet- és vagyonbiztonságát veszélyezteti. Sőt, éppen ezzel akarták rákényszeríteni Szegedet az igazságtalan terhek viselésére. 13 — 14 A város amely alig győzte a nem várt mértékben megnövekedett terheket, az önkényuralom intézkedéseivel szemben a műszaki-gazdasági téren veszélyes „passzív rezisztenciával" tiltakozott, és a társulat munkájának bojkottálásával végeredményben maga is hozzájárult a feje fölé gyűlő veszélyek fokozásához . . . Az 1876. és 1877. évi árvizek azután minden hozzáértő számára nyilvánvalóvá tették, hogy a kedvezőtlen körülmények között épült (inkább: kialakult) alkalmatlan árvízvédelmi töltésrendszer, különösen a szabályozási munkálatok akkori kezdetleges szakaszában — nem lesz képes ellenállni nagyobb és tartósabb árvizeknek. 15 16 A kormány „vízügyi politikájának" alapelve azonban az volt, hogy az árvizek ellen mindenki védje magát — úgy, ahogy tudja. Az ármentesítéstól különválasztott folyószabályozásra — a vasutakkal szemben állítólag „korszerűtlenné vált" vízi utakra — pedig igyekeztek a lehető legkevesebbet költeni. Tehát a töltésépítés és az átvágások fejlesztése terén — az 1876. és 1877. évi árvizek ismétlődő figyelmeztetései után sem! — tették meg a szükséges gyors intézkedéseket. Az időjárás, vízjárás és az árvíz lefolyása 17 Az 1876-tal kezdődő csapadékos-árvizes periódus folyamán a kedvezőtlen időjárási és vízjárási tényezők találkozása miatt 1878/79 telén különösen veszélyes helyzet alakult ki. A Tisza vízállása már decemberben olyan magasra emelkedett, hogy a folyó kilépett a medréből és hónapokon keresztül terhelte a — részben újonnan épült — védvonalakat. Az olvadással egyidőben meginduló esőzések február végétől pedig újabb és újabb árhullámokat indítottak el a Tiszán és a mellékfolyókon (a Sajón, a Zagyván és a Körösökön) egyaránt. Csaknem valamennyi mellékfolyó tetőzése találkozott a Tisza nagy árhullámával. A szegedi árvíz végzetes gátszakadása, mint ismeretes, 1879. márc. 5-én este 7 órakor, a társulathoz önkényesen hozzácsatolt, s a Pallavicini uradalomhoz tartozó percsorai öblözetben, rossz altalajon épült, minden lakott helytől távol eső, a belvizek miatt is megközelíthetetlen és ezért védhetetlen petresi szakaszon következett be. 18 A gátszakadás oka, mint azt c szakértői jelentések megállapították: ,,a töltés helytelen építése volt". (A kedvezőtlen adottságokra és a szakadás méreteire egyaránt jellemző, hogy a szakadás helyén olyan mély tó keletkezett, hogy a helyreállított töltést az eredeti helytől több mint száz méterrel nyugatra kellett megépíteni.) Tarthatatlannak bizonyultak a ,,második védelmi vonalnak" tekintett keresztgátak: a régi sövényházi gát és a vasúti töltések is, melyek mintegy ideiglenes duzzasztógátként fogták fel a lépcsőzetes öblözet legmagasabb pontján betörő és az árterületet víztárolóként feltöltő hatalmas víztömeget. A városi körtöltés létesítése régi és ismételten sürgetett terv volt ugyan (1860—61-től), azonban nemcsak a város nem szorgalmazta kellő eréllyel a megvalósítását, hanem — a vízügyekkel közös minisztérium alá iartozó — államvasutak sem járultak hozzá a vasúti
