Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása I. rész (1846-1879) (Vízügyi Történeti Füzetek 3. Budapest, 1971)
Botár Imre—Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása - A Tisza-szabályozás ügye a kiegyezés után (1867—1879) - Szervezeti és jogi kérdések
A Tisza-szabályozás ügye a kiegyezés után (1867-1879) Szervezeti és jogi kérdések A kiegyezésnek, ,,az alkotmányos élet visszaállításának" éppen ellenkező hatása volt a Tisza-szabályozás — és általában a vízügyek — fejlődésére, mint amit vártak tőle. 58 59 A vízimunkálatok vezetésére hivatott, sőt hangsúlyozottan ennek érdekében fenntartott, Közmunka és Közlekedésügyi Minisztériumban egyre inkább háttérbe szorultak a vízügyek és az azok intézésére szervezett „Vízépítészeti Szakosztály", a Tisza-szabályozás kérdése pedig szinte teljesen lekerült a napirendről. A Tiszaszabályozási Köponti Felügyelőséget megszüntették, a tiszai folyamosztályok (folyammérnöki hivatalok) számát és személyzetét — „takarékossági szempontból" — a felénél is kevesebbre csökkentették: a megszüntetett tokaji folyamosztály teendőit a sárospatakira, a szolnokiét, majd utóbb a törökbecseiét pedig a szegedi hivatalra bízták. 1876-ban tehát a Széchenyi által szervezett 8 tiszai folyamosztály közül mindössze kettő működött: Sárospatakon és Szegeden, amelyektől — az illetékesek véleménye szerint is — ,,a rájuk bízott vonal nagy hosszúságánál fogva kívánni sem lehet, hogy a szükséges felügyeletet s ellenőrzést gyakorolhassák." 60 (A szegedi hivatal felügyelete alá tartozó Tiszafüred— Titel közti szakasz hossza 675 km volt!) Az 1875. évi tiszti címtár adatai szerint a még fennálló három tiszai folyammérnökségnél 2 főmérnök, 1 mérnök és 6 segédmérnök, tehát összesen 9 szakember dolgozott. Ez pedig még az abszolutizmuskori utolsó, már csökkentett létszámnál is jóval kevesebb volt, hiszen akkor a hat folyammérnökségen 19 mérnök működött. A kormány —• részben Herrich félrevezető jelentései hatására — lényegében „befejezettnek" tekintette a Tisza-szabályozás munkáját, s a személyzet létszámával együtt a vonatkozó költségvetési tételeket is csökkentette és az átvágások fejlesztését elhanyagolta. (Ugyanakkor az érdekeltségek — a töltések szükséges fejlesztése helyett — maguk is már befektetési lehetőségek felé tájékozódtak; mégpedig elsősorban az országgyűlés által állami kamatbiztosítással garantált vasútépítések terén . . .) A munka „befejezésével" kapcsolatos illúziók és a vázolt intézkedések veszélyessége azonban hamarosan nyilvánvalóvá vált. Az 1876-tól egymást követő árvizek hatására előbb a szolnoki folyamosztályt kellett visszaállítani (1878), majd Vásárosnaményban szerveztek új hivatalt, a korábbi beregszászi helyett. Végül pedig — az 1879. évi katasztrófa után — napirendre került a vízügyi szolgálat teljes újjászervezése is. A Tisza-szabályozás és a vízügyi szolgálat helyzetében — mint azt a
