Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása I. rész (1846-1879) (Vízügyi Történeti Füzetek 3. Budapest, 1971)

Botár Imre—Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása - A Tisza-szabályozás ügye az önkényuralom idején (1850—1867) - Építési vállalkozók és kubikos bérmunkások a Tisza szabályozásánál - Az építési vállalkozók

gyakorlása mellett, a vállalat közös érdekeit is előmozdítaná a kormánynál, s érvényt szerezne az egyes társulatok méltányos kívánságainak.

43 Az önkényuralom kormánya azonban mindvégig elzárkózott az egységes Tiszavölgyi Társulat engedélyezésétől. Mikor pedig az 1866-ban kinevezett királyi biztos megkezdte volna működését, a kiegyezés eredményeként az ország visszanyerte alkotmányát és független kormány alakult. Bár a királyi biztos kinevezése 1875-ig érvényben volt, a tényleges munka vitelében és a társulati ügyek rendezésében nem volt lényeges szerepe, mert azt a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium Vízügyi Osztályának hatáskörébe utalták. Építési vállalkozók és kubikos bérmunkások a Tisza szabályozásánál

44 A Tisza-szabályozás történetének korábban szinte teljesen elhanyagolt mozzanata —ismeretlen fejezete — az építési vállalkozók részvétele és szerepe a munka végrehajtásában. Pedig a tőkés vállalkozók bekapcsolódása és térhódítása a hazai vízszabályozási munkálatokban, nemcsak a kibontakozó kapitalizmus jellegzetes, és általános gazdaságtörténeti szempontból el-nemhanyagolható mozzanata. Részvételüknek műszaki vonatkozásban is fontos szerepe volt a vízimunkálatok történetében: előrehaladásában és kudarcaiban egyaránt. Még kevésbé lenne teljes a munkálatok történetének felvázolása a földmunkás szegényparasztság, a kubikos bérmunkások szerepének hangsúlyozása, munkaszervezetük és módszereik ismertetése nélkül. Az építési vállalkozók A folyószabályozási (főleg átvágási) és az ármentesítési (töltésépítési) munkálatok vállalatba-adásának gyakorlata az 1850-es évek végén kezdett elterjedni s — kiszorítva a korábbi (fizetett) közmunkát és társulati munkát — egy évtized alatt szinte általánossá vált. E gyakorlat első jelentkezésével, érdekes módon, éppen a közmunkaerőt legjobban igénybe vevő Beregmegyei Társulatnál találkozunk— már 1851-ben.

45 Az Alsószabolcsi Társulatnál pedig az 1853. jan. 21-i közgyűlés döntött a vállalatba-adás mellett.

46 Jellemző, hogy a határozatot a társulat állandó személyzetének csökkentése s általában a társulati tevékenység racionalizálása, leszűkítése követte.

47 A tőkés vállalkozók gyors térhódítása a munkaadó társulatok és a munkavállaló földmunkás szegényparasztság közé egy erősen problematikus szerepű kizsákmányoló-parazita réteget iktatott, amely nemcsak a kubikosság munkaerejét zsákmányolta ki (és kovácsolta ezzel a századfordulóra a parasztság legforradalmibb rétegévé!), hanem ugyanakkor a társulatok és az állam anyagi áldozatainak eredményességét — ráfordításainak hatékonyságát — is csökkentette. A jelentéktelen tőkével induló, inkább csak társadalmi kapcsolataikat, esetleg szervezőkészségüket hasznosító, mozgékony és jószimatú vállalkozók •— olykor szinte csak munkástoborzók, munkaközvetítők közül nem egy, hihetetlen gyors tőkefelhalmozással (szemérmetlen kizsákmányolással!) pár év alatt tekintélyes „építőipari vállalatok" tulajdonosává nőtte ki magát, hogy azután tőkéjével a legkülönbözőbb építőipari, építőanyagipari —- sőt