Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása I. rész (1846-1879) (Vízügyi Történeti Füzetek 3. Budapest, 1971)
Botár Imre—Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása - A Tisza-szabályozás ügye az önkényuralom idején (1850—1867) - A műszaki tervek
Ilyen körülmények között nem lehetnek meglepők az ún. „Herrich-féle terv" fonákságai. A Központi Biztosság ugyanis végül egy olyan tervet fogadott el, illetve alakított ki, mely — mint arról Herrich maga számol be: „Vásárhelyi és Paleocapa rendszere között különbséget nem látott, sőt azokat egyesíteni ... is képes volt." 27 Mégpedig úgy, hogy alapelveik helyett, lényegtelen, sőt éppen vitatható elemeiket vette át. Vásárhelyi tervéből átvette az általa is csak taktikai okokból, kényszerűségből elfogadott Tokaj-feletti átmetszéseket (amelyek létesítését, legalábbis a munka kezdeti szakaszában Paleocapa határozottan ellenezte). A töltések távolságát illetően pedig, ahol látszólag nem volt nagy az eltérés a két javaslat között, teljesen figyelmen kívül hagyták Vásárhelyi alapelvét a töltésvonalozás funkcióját, mederszabályozó hatását illetően. Ezzel kapcsolatban úgy látszik csak azt jegyezték meg, hogy az egyik terv viszonylag közeli, a másik távolabbi töltésezést javasolt: így lett az egyesítés gyakorlati következménye a lehető legszabálytalanabb töltésvonalozás. Ami nem is csoda, hiszen törvényerejű rendelet biztosította a birtokosok beleszólási jogát a töltésvonalozás kialakításába: az osztálymérnökök csak az ő meghallgatásuk után dolgozhatták ki a terveket. A műszaki követelmények így szorultak háttérbe az egyes birtokosok vélt vagy tényleges érdekeivel szemben. (Az önkényuralom látszatengedményei és a munka vállalati jellegének hangsúlyozása — így nyitottak utat a fokozódó anarchiának.) Mielőtt az események menetének felvázolását megkezdenénk, a műszaki vezető, — tervező és a kivitelezés irányítója — Herrich Károly személyéről is kell néhány szót szólnunk. Kinevezésével, mint láttuk, az Építési Igazgatóság egy fiatal és addig ismeretlen mérnöke került az országos jelentőségű munka élére. 1850-ben alig 32 éves volt, s bár képzettsége valószínűleg a kor átlagszínvonalán állott, már kora miatt is híjával volt a csak gyakorlat útján megszerezhető tapasztalatoknak. Megbízatása a tapasztalatszerzés túlságosan költséges és kockázatos útja volt, s nehezen magyarázható, — ha csak nem politikai szempontokkal, — hogy az illetékesek éppen őt szemelték ki e fontos feladatra. Pedig e gyakorlati tapasztalatokra igen nagy szüksége lett volna, hiszen ilyen méretű szabályozási munkát még sehol Európában nem végeztek. Herrich, talán fiatalsága miatt, a naivságig optimista volt — amiben hivatali sikerei csak megerősítették — sa szabályozás sikerében éppúgy nem kételkedett, mint saját rátermettségében, Ez a veszélyes és félrevezető kincstári optimizmus árad jelentéseiből is, melyeket az 1850-es és 60-as években főhatóságai és a tiszavölgyi társulatok nagy-gyűlései elé terjesztett. Nemcsak a társulati mérnökök bírálatát utasítja vissza kioktató hangon, hanem a külföldi szakértőkét is. így Lombardini véleményét azzal hárítja el, hogy elméleti ember — profeszszor — és az ő megfontolt módszerével száz év is kellene ahhoz, hogy a szabályozás eredményre vezessen. Nagy kár, hogy Paleocapát váratlan halála — 1867-ben — megakadályozta abban, hogy Herrich adatait megvizsgálva véleményt mondjon a munkáról. Amikor a szegedi katasztrófa után a külföldi szakértők bírálatot mondtak a Tisza-szabályozás addigi munkája felett — már késő volt. Típusa lehetne az önkényeskedő, hivatali hatalmával visszaélő, a nagybirtokosok és tőkések érdekeit kiszolgáló ,,Bach-huszárnak", mint azt különösen a Szegeddel szembeni és a Percsora-szegedi kényszertársulással kapcsolatos magatartása mutatja. 28 Ez arról is tanúskodik, hogy a megvesztegethetőségével és korruptságával kapcsolatos vádak — főleg, ami apósának Deák Ignácnak juttatott szabálytalan és a szegedi katasztrófa közvetlen okozójává vált vállalkozói megbízást illeti — sem voltak megalapozatlanok. A szegedi katasztrófa utáni bírálatok csak látszólag elfogultak és túlzók. Herrichet súlyos felelősség terhelte, s joggal követelték a Tisza-szabályozás éléről való eltávolítását, még akkor is, ha ebben a felelősségben másokkal is osztoznia kellett; és ha — mint az a kor ismeretéből kiderül — az elkövetett hibák lényegében az akkori politikai és társadalmi-gazdasági viszonyok összeségéből fakadtak . . . 29 ~ 30
