Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása I. rész (1846-1879) (Vízügyi Történeti Füzetek 3. Budapest, 1971)
Botár Imre—Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása - A Tisza-szabályozás ügye az önkényuralom idején (1850—1867) - Az 1850. évi rendelkezések és a Tisza-szabályozás szervezete - A társulatok
általa előirányzott évi összeg — több, mint három és félszerese volt annak, amit az abszolút kormány e célra adott. Emellett Széchenyi hosszabb távra — tíz évre — kívánta biztosítani ezt a támogatást, míg az 1850. évi rendelet csak 5 évre engedélyezte. (A változott körülmények között persze még az is örvendetes volt, hogy egyáltalán folytatni lehetett a munkát.) A társulatok Az egyes társulatok szervezetét az 1850-es rendelet nem érintette, központjukat — a Széchenyi által létrehozott és az új helyzetben politikailag veszélyesnek tekintett — egységes Tiszavölgyi Társulatot azonban feloszlatta és szervezeti szabályzatát hatályon kívül helyezte. 20 A társulatok a korábbi gyakorlatnak megfelelően — továbbra is maguk választják meg elnöküket és a választmány tagjait, akik az illetékes osztály kerületi mérnöke és a társulati igazgató jelenlétében tarthatnak időnként gyűlést; közgyűlés ellenben csak a Központi Biztosság külön engedélyéve! tartható. A korábbi Tiszavölgyi Társulat által felvett előlegek visszafizetése, a rendelet szerint akkor kezdődik meg, mikor a terület ármentesítése befejeződött, s ezt a tényt a Központi Biztosság megállapítja. A visszafizetéseket az egyes birtokosok között a társulatok maguk osztják el. A holdanként és évenként 1 frt-nyi részletfizetést 192 ezer hold után azonban már 1850-től elrendelték, mivel ezek a földek — az indokolás szerint — az elkészült védművek révén már két év óta 'korábban nem élvezett jövedelmet hoztak. (A visszatérítés összege az 1850-es rendelet szerint még 1 frt, később azonban az elrendelt osztályozástól függően már 2—3 frt-os költségről beszéltek. Ugyanakkor pedig hangsúlyozottan e visszafizetésektől tették függővé a további állami támogatást. 21 ) A folyammeder — Széchenyi elveinek megfelelően — állami tulajdonná vált. Az a föld pedig, amelyen a töltés épül, a kisajátítás útján megszerzett területsávval együtt (egészen az anyaggödrökig) az illető társulat tulajdona lett s azt a töltésfenntartási költségek fedezésére beültetéssel hasznosíthatta. Részletesen kell foglalkoznunk az 1850. évi rendelkezésekkel, mert a Tisza-szabályozás munkáját lényegében ezek alapján kezdték meg. Különösen szembetűnő, hogy a rendelet milyen nagy gonddal zárja ki a nyilvánosságot a létrehozott szervezetből. Meghagyja ugyan a vidéki társulatokat — hiszen a munka továbbra is magánvállalat marad — sőt bizonyos „autonómiát" is ad nekik (főleg olyan vonatkozásban, amiből csak káruk származott), de politikai okokból — ügyel arra, hogy gyűléseket minél ritkábban tarthassanak és még a választmány is csak hatósági közegek jelenlétében ülésezhet. (Emellett még ezek üléseinek jegyzőkönyvét is fel kellett terjeszteni a Tisza-szabályozási Központi Biztosságnak.) 22 Nagyfokú liberalizmust tanúsított viszont a kormány a társulatok „egyesülési szabadságát" illetően: a korábban megalakult társulatok műszaki és gazdasági szempontból egyaránt kívánatos egység-törekvéseivel szemben sorra járult hozzá a külön utakon járó kisebbség önálló társulat-alapításához.
